360 fokos panorámakép a majki kamalduli remeteségről



A Nemzeti Várprogram második ütemben korszerűsíthetik a várgesztesi várat

Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot, amelynek keretében országszerte 31 vár teljes vagy részleges felújítása történik meg a következő években – jelentette be L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

A 25 milliárd forint összköltségvetésű program fő célja a tartósan állami tulajdonú műemléki állomány fejlesztése, valamint a természeti és kulturális örökség védelme.
"Azért is fontos ez a program, mert a magyar műemlékállomány olyan részéhez fogunk hozzányúlni, amelynek felújításával, funkciói újragondolásával kapcsolatos átfogó program az elmúlt években nem létezett" – hangsúlyozta L. Simon László.
A program keretében 31 kulturális és természeti örökségi helyszín újulhat meg, ezen belül 17 helyszínen komplex fejlesztés valósul meg a 2015-2020 közötti időszakban.
Az uniós és állami forrásból finanszírozott várprogram jövőre kezdődő, 4,5 milliárd forintos első ütemében a diósgyőri, az egri, a kisvárdai és a sümegi vár fejlesztése valósul meg. A 2017-ben induló, több mint 12 milliárd forintos második ütemben a szigetvári, a gyulai, a cseszneki, a tatai és a visegrádi vár, valamint a mosonmagyaróvári Óvári vár, a dobai Somlói vár, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a szerencsi Rákóczi-vár, Csókakő vára és a várpalotai Thury-vár újulhat meg, valamint a helyreállított várgesztesi és simontornyai vár korszerűsítését végzik el.

A felnőtt csapat 16. lett a 2014–15-ös szezonban


A felnőtt csapat őszi eredményei a Gesztes11 oldalon.
Forrás: MLSZ Adatbank

Korábbi bajnoki végeredmények:

7. lett az U19-es csapat


Az U19-es csapat eredményei a Gesztes11 oldalon.
Forrás: MLSZ Adatbank

Korábbi U19-es és ifi bajnoki végeredmények: