Így nézett ki a vár a hatvanas évek legelején - fotó


A gesztesi vár palotaépülete délnyugat felől a helyreállítás előtt, az 1938-ban beépített kilátóval.

Várgesztesi vár: a kálvária évtizedei után lehúzták a rolót - Kemma.hu

„Október 31-én a Gesztesi Vár Bozzay Attila és Szédely Rózsa vezetésével bezárja kapuit. A lakatokkal együtt 27 év munkája és egy élet is lezárul…” – A Facebookon napvilágot látott, búcsúzónak vagy éppen segélykiáltásnak szánt sorok nyomán felkerestük az egyik érintettet: a várkapitányt.

Bozzay Attilával a Gesztesi Várban találkozunk. A távozó kapitány elmesélte nekünk saját és a gótikus építmény huszonhét év alatt összefonódott történetét, majd megmutatta a rossz állapotban lévő, mindenki más által sorsára hagyott műemléket.  (…)

– Én az egész életemet ennek a csodálatos várnak az érdekében éltem és dolgoztam végig, de most be kell látnom a legtöbbet azzal tehetem érte, ha nem leszek „úgyis” itt, ha a felelős őrzést abbahagyom. A vár állapotán már nem tudok segíteni, és a felelősséget sem vállalhatom, hiszen jön a fagy, tavasszal az olvadással újra omlani fog a fal – indokol Bozzay, aki úgy tudni éppen ma, azaz október 31-én adja át a kulcsokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének. Hogy mi lesz ezután, nem is sejti, de hisz benne, hogy a várra várnak még szebb napok. (…)

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek adná a várat
Október 31-től, azaz éppen mától a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége az új vagyonkezelő. Süttő Erika igazgatót kérdeztük arról, hogy miként került ez az intézménye a képbe és ez milyen feladatokat jelent. (…)
– Célunk, hogy a bérlő 2013. október 31. napján történő kiköltözésével egyidejűleg az ingatlan már az állami vagyon hasznosítására kompetenciával, kellő tapasztalattal rendelkező MNV Zrt.-hez vagy az MNV Zrt. döntése alapján új vagyonkezelőhöz kerülhessen. A vagyonkezelői jogunk megszüntetése után a további hasznosítási elképzelések már nem tartoznak az SZGYF kompetenciájába. Bízunk benne, hogy a vár megfelelő gazda kezébe kerül, és mint a Vértes közkedvelt kirándulóhelye továbbra is fogadhatja a látogatókat.

Forrás: Kemma.hu, 24 Óra. A teljes cikk itt olvasható.

További cikkek a vár bezárásáról: Várgesztes.lap.hu
A Bevezetem.hu beszámolója itt olvasható.

Térkép: Várgesztestől a Csáki várig az Országos Kéktúrán


Forrás: Facebook/Magyarország képekben/Várgesztestől a Csáki várig (Oroszlánkő) albuma, ugyanitt számos fénykép a túráról.

A 2002/2003-as Megye III. végeredménye, Tatai körzet


csapat neve                        mérk.     gy     d     v        gólkülönbség          pontszám
1 Kisigmánd 26 17 4 5  76 -  34 55
2 Szend 26 16 7 3  93 -  37 55
3 Dunaszentmiklós 26 17 2 7  80 -  44 53
4 Vértestolna 26 15 4 7  67 -  38 49
5 VÁRGESZTES 26 14 7 5  61 -  38 49
6 Almásfüzítő 26 12 4 10  72 -  54 40
7 Szárliget 26 12 3 11  67 -  59 39
8 Dad 26 10 7 9  53 -  61 37
9 Szák 26 9 7 10  58 -  67 34
10 Mocsa 26 10 4 12  47 -  45 34
11 Héreg 26 9 2 15  64 -  80 29
12 Szomód 26 7 3 16  52 -  80 24
13 Dunaalmás 26 4 4 18  38 -  86 16
14 Koppánymonostor 26 0 2 24  26 - 131 2

Forrás: magyarfutball.hu

Reményt keltő harangzúgás - Új Ember, 2012.

Amint arról már hírt adtunk: nemrégiben Spányi Antal fehérvári megyés püspök megáldotta a tavaly januári földrengésben csúnyán megrongálódott, ám azóta szépen kijavított várgesztesi templomot. Túlzás nélkül elmondható: újra gyönyörű az épület, ismét méltóságteljesen uralja-vigyázza a festői vértesi falucskát. S ódon falai talán a korábbinál is zengőbben erősítik fel a hívek könyörgéseit, mintha még reménykeltőbben zúgna-bongna a magasban az ércharang, még megnyugtatóbb volna csak úgy csendben leülni odabent néhány percre valamelyik padban...

Pedig azon a riadalmat keltő estén igen nagy – első pillantásra még életveszélyesnek is tűnő – károkat szenvedett a patinás épület. Plasztikus képet festenek a helyzetről azok a szavak, amelyekkel főpapunk írta le az ünnepi szentmisén a templom állapotát: a főfal és a torony szinte kettévált, tátongó űrt nyitva a besüvítő szélnek, az elszáradt faleveleknek, esőnek, hónak, jégverésnek. Különösen megrendítő lehetett látni ezt azoknak, akik naponta tekintettek rá a kis istenházára, és némiképp tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezhették magukat.
De most már minden más színben tűnhet fel a helyiek szemében, sőt, a várgesztesi templom példája másoknak is biztatást adhat, hogy lám, ezek a falak – képletesen is értve persze – a jelek szerint nem homokra épültek, ahogyan a közösség megtartó ereje sem csak vágy, hanem kétségbevonhatatlan valóság.
Ezen a helyen most valahogy igazán átélhető a jézusi örömhír, miszerint, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, ott ő maga is jelen van a gyülekezetben.

Forrás: Új Ember, 2012. október