Száz éve született a vértesszőlősi előember telephelyét feltáró Vértes László

Száz éve, 1914. november 3-án született Budapesten Vértes László muzeológus, régész, aki azzal lett világhírű, hogy Vértesszőlős területén feltárta a mintegy 350 ezer évvel azelőtt élt előember telephelyét. 

Samu lábnyoma
Forrás: 
magyarostortenet.gportal.hu
Élete legnagyobb eredményét a vértesszőlősi ásatás hozta meg, ahol 1963-ban feltárta az előembernek az ősi karsztforrások által évezredek alatt lerakott mésztufa rétegeibe ágyazott, közel félmillió éves települését. 

Két év múlva ugyanitt sikerült kiásnia egy körülbelül 350 ezer éves előember nyakszirtcsontját és két gyermekfogat, végül egy páratlan tudományos értékű lábnyomos felületet tárt fel. Mivel a felfedezés napján Sámuel névnapot mutatott a naptár, a szakemberek ezt a nevet adták az előembernek. 

Samu a Homo erectus faj késői képviselője volt (Homo erectus seu sapiens Paleohungaricus), amely átmenetet képez a még csak fölegyenesedő előember és a már értelmes ősember között. 

A fejlettségéhez képest intelligens volt: kavicsból készült eszközöket használt, ismerte és használta a tüzet, zsákmányai között nagytestű állatok is voltak. A faj legismertebb leletei Jáva, Kína, Németország, Észak-Tanzánia és Magyarország területéről kerültek elő. 
Homo erectus (seu sapiens) palaeohungaricus, azaz Sámuel
Forrás: Wikipédia
Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának teljes portréja:

Gimnazista korában határozta el, hogy régész lesz. 1933-ban Makón érettségizett, beiratkozott a budapesti egyetem orvosi karára, ám anyagi okok miatt 1935-ben kénytelen volt tanulmányait abbahagyni. Ezután volt akrobata, napszámos, segédmunkás, kölcsönkönyvtáros, könyvkereskedő, de szenvedélye a régészet és a barlangkutatás maradt. 1936-37-ben kapcsolódott be a Természetbarátok Turista Egyesületének barlangkutató csoportjába - akkoriban a barlangkutatás fő tudományterülete az ősrégészet, az ősemberkutatás volt -, s velük kutatott a Legény- és Leány-barlangban. 1939-től Kadic Ottokár vezetésével a solymári barlang feltárásán dolgozott. Munkáját a háború félbeszakította: 1942-44-ben munkaszolgálatos volt, 1944-ben Erdélyből Jugoszláviába szökött, s partizánként harcolt.

A háború után visszatért Budapestre, ahol a Természettudományi Múzeum őslénytárában Tasnádi Kubacska András munkatársa, majd egy ideig a múzeum kezelésébe tartozó Barlangi Felügyelőség és őslénytár vezetője volt. 1946 tavaszán folytatta a solymári ásatást, közben kutatott a Mecsekben és Pilisszántón. Érdeklődése az őslénytan felől egyre inkább az ősrégészet fele fordult. 1946-ban régészetet szeretett volna tanulni, de az egyetemen felkérték, hogy vállaljon előadói megbízást. Később a diploma helyett előbb geológiából szerzett kandidátusi fokozatot, majd doktori fokozatot régészetből.

1947-ben kutatóexpedíciót szervezett a Bükkbe, és megkezdte az Istállóskői-barlang ásatását. "Ez volt életem első szakszerű ásatása" - írt erről később. A barlangban kiásta, és Budapestre szállíttatta az ősember tűzhelyét. Ehhez a barlanghoz az évek során többször visszatért, eredményeiről dolgozatokban számolt be, és megírta az ötéves ásatás érdekes történetét is, a Medveemberek krónikáját.

Vértes László,
Forrás: termeszetbaratikor.network.hu

1951-től haláláig a Magyar Nemzeti Múzeum paleolitos ősrégészeti gyűjteményének volt a kezelője. Barlangfeltárásokat vezetett, őslénytani, geológiai, morfológiai kutatásokat végzett. 1952-55-ben a pleisztocén ősember ősrégészeti kutatásával foglalkozott: új ásatásokkal tárta fel a régi őskori lelőhelyeket (Bodrogkeresztúr, Lovas-, Istállóskői-, Szeleta-, Jankovich- és Peskő-barlang, Sümeg, Tata). Kutatásai eredményeként lényegesen módosította a paleolit kor kronológiáját, matematikai módszereket is alkalmazott a leletanyag feldolgozásához. Meggyőződése volt, hogy a matematika, a valószínűségszámítás a régészet tudományának is nélkülözhetetlen módszertani segédeszköze, következtetéseinek és mindenfajta szintézisnek elengedhetetlen eleme. Vallotta, hogy a régésznek nemcsak történésznek, fényképésznek, antropológusnak és artistának, hanem – egy bizonyos fokig – matematikusnak kell lennie.


Élete legnagyobb eredményét a vértesszőlősi ásatás hozta meg, ahol 1963-ban feltárta az előembernek az ősi karsztforrások által évezredek alatt lerakott mésztufa rétegeibe ágyazott, közel félmillió éves települését. Két év múlva ugyanitt sikerült kiásnia egy körülbelül 350 ezer éves előember nyakszirtcsontját és két gyermekfogat, végül egy páratlan tudományos értékű lábnyomos felületet tárt fel. Mivel a felfedezés napján Sámuel névnapot mutatott a naptár, a szakemberek ezt a nevet adták az előembernek. Samu a Homo erectus faj késői képviselője volt (Homo erectus seu sapiens Paleohungaricus), amely átmenetet képez a még csak fölegyenesedő előember és a már értelmes ősember között. A fejlettségéhez képest intelligens volt: kavicsból készült eszközöket használt, ismerte és használta a tüzet, zsákmányai között nagytestű állatok is voltak. A faj legismertebb leletei Jáva, Kína, Németország, Észak-Tanzánia és Magyarország területéről kerültek elő. 

Élete utolsó öt esztendejét, és minden energiáját Vértesszőlősre összpontosította, s közben megírta Kavicsösvény címen a vértesszőlősi feltárás öt esztendejének eseménytörténetét. Az egész tudományos világot lázba hozó leletek feltárásán túl sikerült elérnie, hogy konzerválva, védett területként a látogatók számára is bemutathatóvá tegyék a lelőhelyet. A telep komplex monográfiáját már nem tudta befejezni, 1968. augusztus 20-án 54 éves korában váratlanul elhunyt.

Vértes László a szakmát autodidakta módon sajátította el. Önerőből pótolta a hiányzó ismeretanyagot, megismerkedett mindazzal, amit a vizsgált korszak megfelelő szakaszáról korábbi tudósok tettek, megtanulta a régészet ábécéjét.

Tanulmányútjain négy kontinenst járt be, munkásságának fontos része volt az ismeretterjesztés is. Ambícióját és tehetségét az archeológia tudományának szolgálatába állította, írói vénájának az istállós-kői ásatás regényének megírásakor vette hasznát. Közel száz tudományos publikációt, cikket, tanulmányt írt. 1968-ban a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Kadic Ottokár érmet adományozott post mortem Vértes Lászlónak a barlangi ősrégészeti kutatatásai nyomán kimunkált és az "Őskor" című könyvében összegezett kimagasló értékű tudományos eredményeiért. A jeles kutató nevét őrzi a Gerecsében lévő Farkas-völgyi Vértes László-barlang.

Forrás: MTI