Ünnepelt a Német Kultúregyesület Dalköre - lapszemle, Kemma.hu

A várgesztesi nemzetiségi hagyományok őrzőjének egyik legaktívabb közössége ünnepelte 25. születésnapját.

Hetedik alkalommal szervezett augusztus 20-a alkalmából ünnepi kulturális találkozót a várgesztesi német nemzetiségi önkormányzat 2016-ban, melynek invitálására szombaton Tatabányáról, Győrből, Környéről, Szárról, Vértessomlóról és természetesen helyből érkeztek a hagyományőrző dalkörök.

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe mellett ezúttal 

a várgesztesi Német Kultúregyesület Dalköre fennállásának 25. évfordulója is emelte a program fényét, 
az alkalomra imakönyv kiállítás készült, és a dalkör két és fél évtizedes múltjából a fellépéseiket, kirándulásaikat, találkozóikat megörökítő fotók adtak ízelítőt.



A résztvevőket és a születésnapos dalkört Rising Károlyné polgármester is üdvözölte: Hartdégen Sándorné dalkörvezető részére egy gyönyörű tortával mondott köszönetet és kívánt még nagyon sok ilyen szép jubileumot. A településvezető Pillmann József, a nemzetiségi önkormányzat elnöke számára is köszönetét fejezte ki, hiszen – mint fogalmazott – a két önkormányzat együttmunkálkodása is példaértékű.

A dalok felcsendülése előtt Hartdégen Sándorné azokat az alapító tagokat köszöntötte, akik megrendült egészségi állapotuk miatt már nem léphetnek a dalos társakkal színpadra, 
majd elcsukló hangon, fellobbanó gyertya lángjánál emlékezett mindazokra, akikkel szintén együtt tették meg 25 évvel ezelőtt a kezdő lépéseket, ám az eltelelt évek során örökre elköszöntek. 

A dalkör hetente próbál, legközelebb szeptember 24-én lépnek fel Győrött. Várgesztes lakói mindig is tisztelettel adóztak az ősök emlékének, s őrizték nemzetiségi hagyományaikat. Ennek a hagyományápolásnak egyik legaktívabb közössége a dalkör, amely 25 évvel ezelőtt a helyi hagyományok, dalok, valamint a nyelvjárás megőrzését tűzte ki célul.

Forrás: Kemma.hu