Kovács Bianka: Királyi vadászkastélyból török határvár – A gesztesi vár




Kovács Bianka: Királyi vadászkastélyból török határvár – A gesztesi vár 

A gesztesi vár a Vértes erdeiben megbújva, egy közel 400 méteres magaslatról tekint le a tőle északra elterülő Várgesztes településre. A kicsi, szerény, szabályos épület ránézésre kevéssé felel meg a romantikus elképzelések vár fogalmának, aligha gondolná az ember, hogy falai között egykor királyok szálltak meg. Pedig késő középkori uralkodóink gyakran felkeresték Gesztest, egyik kedvenc szórakozásuknak, a vadászatnak hódolva. Maga az épület is arra a célra épült, hogy be tudja fogadni a királyt és kíséretét vértesi vadászataik alkalmával.

A krónikás hagyomány szerint a Vértes már a 10. század óta a Csák nemzetség tulajdonát képezte. Így a hegység közepén álló Gesztes várának építése feltételezhetően az ő nevükhöz köthető, bár írott adat erre vonatkozóan nem maradt fenn. A források tanúsága szerint Károly Róbert 1326-ban erre és három másik közeli erősségre cserélte el két Tolna megyei várát a nemzetség tagjaival. A király ezzel a lépésével eltávolította korábbi ellenfeleit az országnak erről a központi részéről, és ezzel egyúttal az erre haladó Győr – Fehérvár főútvonal biztonságát is növelhette. A 14. században a területen valószínűleg az Árpád-kori erdőispánságokhoz hasonló szervezetet alakított ki az uralkodó, melyre többek között a vár honorbirtokosának, Gönyüi Jánosnak „vértesi ispán”ként való megnevezése, valamint a többször adatolható királyi vadászatok is utalnak. A források alapján Gesztes 1380 és 1405 között közvetlen királyi kezelés alatt állt, Zsigmond és felesége többször is tartózkodott itt, azonban Tata 1397-es megszerzésével a vár elveszíthette korábbi jelentőségét. Az erősség 1405-ben rövid időre Zsigmond húga, Margit, majd később annak férje, Hohenzollern Frigyes tulajdonába került. Újabb rövid királyi birtoklás után, 1422-ben a Rozgonyi család kapta zálogba. Tőlük 1443-ban Újlaki Miklós foglalta el a többi vértesi várral egyetemben, viszont hosszú távon csak ezt tudta megtartani. Végül 1494-ben fiától, Újlaki Lőrinctől kobozta el a király, mivel felmerült, hogy együttműködött a törökökkel. A várat az uralkodó csak ostrommal tudta megszerezni, és nem sokkal később az abban résztvevő Somi Józsának adta zálogba. A Somiak valószínűleg állandó lakhelyként használták Gesztest. Utánuk rövid időre újra királyi kezelésben volt a vár, majd az 1520-as évek végén az enyingi Török család vette birtokba. 

A vár életében nagy változást jelentett a törökök megjelenése, akik először 1529-ben ostromolták meg. Az építmény, bár eredetileg nem ilyen célra épült, ettől kezdve katonai funkciót kapott. A század közepére a Királyi Magyarország és a hódoltság határa a Vértes területén állandósult. Mivel Gesztes nem tartozott az erősebb várak közé, így a 16. század folyamán többször is gazdát cserélt, bár 1557-től jórészt a törökök kezén volt huzamosabb ideig. Alárendeltebb szerepét helyőrségének létszáma is mutatja, amely ebben az időben 50 fő körül mozgott. Ez a helyzet a század végén, a 15 éves háborúnak köszönhetően változott meg, amikor a megszállók 75 főre emelték a várvédők létszámát. Ennek ellenére a háború folyamán birtokosai a hadi viszonyoknak megfelelően váltották egymást. Véglegesen 1605-ben sikerült visszafoglalniuk a keresztény hadaknak, ettől kezdve már nem került török kézre az erősség. A vár és birtokai jogilag a 16. század folyamán az enyingi Török család tulajdonában maradtak, akiktől a Nyáryak örökölték. Tőlük szerezte meg 1628-ban Esterházy Miklós, aki 1647-ben zálogba adta a Csáky családnak, ami arra utal, hogy akkor még használható állapotban lehetett az épület. Nem sokkal később, 1652-ben viszont már javításokra volt szükség – ennek költségvetése is fennmaradt. Sajnos arról nincs információ, hogy mikor hagytak fel a vár katonai jellegű használatával, de erre valószínűleg a 17. század végén került sor. Esterházy Miklós halála után a birtokot fiatalabb fia, Ferenc kapta. Viszont annak leszármazottja Rákóczi oldalára állt a szabadságharcban, így megfosztották birtokaitól. Ennek köszönhetően a várat később testvérének, Józsefnek adta a király, akinek birtokba iktatása 1721-ben történt meg. Az erről fennmaradt dokumentum szerint az épület ekkor már elhagyatott, és tartózkodásra alkalmatlan volt. Esterházy 1733-ban engedélyt adott köveinek elhordására a majki kamalduli rendház, valamint a vár alatti faluba érkező sváb telepesek házainak építéséhez, aminek következtében 1759-ben már romként említik a várat. 

A romok már a 19. században felkeltették a kutatók érdeklődését: 1877-ben Rómer Flóris készített vázlatos felmérést a várról, majd 1899-ben Nácz József foglalkozott vele tanulmányában. Nagy pusztítást jelentett, hogy az épület délnyugati részében 1932-ben turistaházat építettek, melyet sajnos nem előzött meg semmiféle kutatás. Viszont a ’30-as évek végén a budapesti egyetem építészhallgatói felmérték a várat. 

Az épület és birtokai egészen 1945-ig az Esterházyak tulajdonában maradtak. Ezt követően, az ’50-es évek végén merült fel újra a vár hasznosításának ötlete: ismét turistaházat kívántak létesíteni benne. Az ehhez szükséges helyreállítási munkákkal kapcsolatban valósulhatott meg a területen 1960 és 1962 között az első régészeti kutatás G. Sándor Mária vezetésével. Ennek során elsősorban a belsővárat és annak körKirályi vadászkastélyból török határvár – A gesztesi vár nyékét tárták fel. A vár újabb ásatása 2003-ban, Feld István vezetésével zajlott. 

A várban végzett kutatásoknak köszönhetően ma már elég pontosan felvázolható annak építéstörténete. Az 1326. évi oklevélben említett vár azonban nem azonos a ma álló épülettel. Bár az ásatásokon nem került elő erre utaló nyom, valószínűsíthető, hogy a korábbi vár a mai helyén állt, és az új építése előtt elbontották. Ezen új vár építési idejéről azonban szintén nem rendelkezünk írott forrással, így csak valószínűsíthető, hogy vagy Nagy Lajos uralkodása végén, vagy rögtön azt követően kezdték el építeni. Viszont az biztosnak tűnik, hogy 1388-ban már állt, mivel ekkor Zsigmond király és Mária királynő itt tartózkodott. Ez az új, ma is álló épület felépítésében nagyon hasonló Nagy Lajos vadászkastélyaihoz. A belső épület téglalap alaprajzú, nyugati szárnya hosszabb, keleti rövidebb, köztük egy négyzet alakú zárt udvar helyezkedik el. Az utóbbi északi részén nyílik az eredetileg felvonóhídon megközelíthető várkapu. A kaputól nyugatra a homlokzathoz egy torony kapcsolódott, melyben lehet, hogy a vár kápolnája helyezkedhetett el. A belső udvaron körben konzolos folyosó kötötte össze a két szárny emeleti helyiségeit. A konzolok az északi oldalon kőből készültek, viszont a déli részen fából voltak, ami vagy egy építkezés közbeni tervmódosításra, vagy pedig későbbi átépítésre utal. Az épület déli homlokzatához kapcsolódó tornyot csak erről a folyosóról lehetett megközelíteni. Maga a torony később épülhetett a várhoz, mivel önálló északi fala volt, viszont építési idejét nem sikerült meghatározni. Az épület szárnyai a földszinten két-két helyiségre tagolódtak. Az emeleti rész belső osztása sajnos ismeretlen, ahogy az épület eredeti magassága és lezárása is. A régi ábrázolások és az előkerült nyíláskeretek száma alapján egy második emelettel is számolni lehet. Az épület déli homlokzatának keleti felén egy zárterkély lehetett, valamint a nyugati részen is találtak konzolokat, melyek szintén egy zárterkély vagy egy árnyékszék egykori létére utalnak. Ezenkívül a vár északi homlokzatán elhelyezkedő, részben eredeti helyükön megmaradt ablakkeretek érdekesek, melyekhez hasonlóak többek között a visegrádi palotából ismertek, ahol újabban 1358 utánra keltezik őket. A Gesztesen előkerült gótikus nyíláskeretek mind ebben az időszakban készültek. A külső vár 14. századi építésére nem került elő bizonyíték, így nem kizárt, hogy később épült. Az ásatások során a 15. század végén–16. század elején készült reneszánsz nyíláskeret-töredékeket is találtak, melyek alapján a várat valószínűleg a Somiak kisebb mértékben átépíthették, korszerűsíthették. 

Ezt követően a török időkben történtek jelentősebb építkezések. Alighanem még a hosszabb török birtoklás előtt, 1543 és 1558 között kerülhetett sor a belső vár kapujának kettős farkasvermes rendszerrel való megerősítésére. Viszont valószínűleg már a törökökhöz köthető ennek többszintes, kazamatás védműrendszerré bővítése. Ehhez hasonló eddig nem került elő az ország területén, csak keleti párhuzamai ismertek. Szintén a törökökhöz köthető a kapu fölötti két őrfülke építése, melyek az emeleti folyosóról voltak megközelíthetőek. Valószínűleg a 16. században elpusztult a külső várfal egy része is az északi oldalon, így föld-fa szerkezetű sáncot készítettek helyette, melylyel egyúttal a szintet is jelentősen megemelték a külső és belső várfal között, és néhol ágyúpadot is kialakítottak. A már említett belső kapu előtti védműrendszer már ezen szintemelés után készült. 

Az ásatások során a korábban ismeretlen falakon kívül rengeteg leletanyagot, főként kerámiatöredéket is találtak, melyek értékes információt szolgáltatnak a vár középkori és kora újkori életére vonatkozóan. Az egyik legérdekesebb csoportot a kályhacsempék alkotják. Királyaink vértesi vadászatai az írott források alapján elsősorban az őszi-téli időszakokra tehetők, így a várban mindenképpen szükség volt fűtésre. Az előkerült töredékek alapján a 14–15. században a vár reprezentatív tereit színes mázzal borított, figurális, növényi és geometrikus díszítésű kályhákkal fűtötték, hasonlóan a többi királyi várhoz (pl. Visegrád, Buda). Érdemes közülük kiemelni néhány címerrel díszített darabot, melyek Zsigmond király uralkodásának második felében, 1400 és 1437 között készülhettek. Ezeken a csempéken korabeli nemesi családok címerei láthatók (a bemutatott töredékek az Eberhard-családhoz, Ozorai Pipóhoz, illetve a szerecsen fejjel díszített talán Szerecsen Jakab és János pénzverő kamaraispánokhoz köthetők). 

A kora újkori háborús időszak kályhái sokkal egyszerűbbek voltak. Azonban míg a korábbi kályhák egykori helyét a vár több évszázados használata miatt nem tudjuk megállapítani, addig több 16. században épült kályha alapja is előkerült a feltárás során. Ezeket az ásatási megfigyelések szerint valószínűleg a török megszállók építhették. Érdekes, hogy a maradványok közül csak egy helyezkedett el a belsővár épületén belül, a többi a külső várban, az udvaron állt. Ez arra utal, hogy a török időkben az elszállásolandó katonák számára a külső vár területén kis könnyű szerkezetű, fából és agyagból készült épületeket emeltek, melyeknek fűtését egyszerű kályhákkal oldották meg. 

A több évtizedes török megszállás a várban előkerült edények összetételén is meglátszik: élesen elkülönülő csoportot képeznek köztük a hódítók által használt darabok. A más kulturális és vallási közegből érkezett oszmán katonák a magyar fazekas termékektől alakban és funkcióban is eltérő edényekben főzték, illetve tálalták ételeiket. Egyik jellegzetes edényük a talpas tál, melyet az étkezések során középre helyeztek, és körbe ülve, közösen ettek belőle. Ilyen tálak töredékei nagy számban kerültek elő Gesztesen is. 

Azonban a vár két ásatása során a területnek csak mintegy felét sikerült feltárni, a külsővár jó része még kutatatlan. Sajnos az elmúlt években az épület állapota egyre rosszabb, falai több helyen megrepedtek, kiomlottak, ötven év után újra helyreállításra lenne szükség. Remélhetőleg erre sor fog kerülni a közeljövőben, és ha az állagmegóváson kívül régészeti kutatásokra is lenne lehetőség, akkor számos információval gazdagodhatnának ismereteink a vár egykori életével kapcsolatban is. ❦

Irodalom: 
Feld István: Gesztes várának kutatástörténete. Castrum 2 (2005), 9–30. 
G. Sándor Mária: A gesztesi vár építéstörténete. FolArch 16 (1964), 163–178. 
G. Sándor Mária: A Vértes hegység középkori várai. KMMK 1 (1968), 245–251. 
Kovács Bianka: Von der ungarischen Königsburg zur osmanischen Grenzbefestigung – die Burg Gesztes. Burgen und Schlösser (4/2014), 233–241. 
Nácz József: A Vértes vidékének történelmi műemlékei. ArchKözl 22 (1899), 118–202. 
Schmidtmayer Richárd: Vitány, Gesztes, Tata, Gerencsér várai és uradalmai a késő középkorban. Budapest, 2015. Doktori disszertáció, ELTE BTK

Forrás: Várak, kastélyok, templomok. Évkönyv 2016, 110-113.

Köszönet Nagy Gábornak a közreműködésért!