Várgesztesen nem lehet majd igénybe venni a falusi csok-ot a Portfolio listája szerint

A falusi csok azon 5000 fő alatti településeket érinti, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag – írta a Portfolio.hu. Gyakorlatilag azokat, ahol a 2003. január elsejei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség – mondta el Gulyás Gergely,  a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi sajtótájékoztatón.
Várgesztes lakossága 2003. első napján 527, míg 2019-ben 631 fő volt 
a Belügyminisztérium Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatai szerint.

Kép: Pexels.com
Magyarország 3155 településéből tavaly 2874 település népessége nem érte el az 5000 főt, ezek közül azonban több mint 1000 olyan település volt, amelynek növekedett, vagy az országos átlagnál alacsonyabb mértékben csökkent a népessége, vagyis amelyre nem érvényes a bevezetésre kerülő 5 százalékos intézkedés. 
A Portfolio számításai szerint tehát összesen 1799 település marad, amelyre igénybe lehet venni az új, falusi csok-ot. 
A lap tájékoztató jellegű listáján nem szerepel Várgesztes. A környező települések közül Vértessomló, Környe, Kecskéd, Bokod, Kömlőd, Gánt, Szár, Szárliget és Bodmér sem szerepel a listán, Vértesboglár viszont rajta van.


A lista nem teljesen pontos, mert számításaik során a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatait használták, amiben eltérések lehetnek a KSH számítási módszereihez képest. Az adatok éppen ezért csak tájékoztató jellegűek, a későbbiekben még változhat a támogatási körbe bekerülő települések száma.

A falusi csok szabályai
A változás lényege: azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

Forrás: Portfolio.hu