Év végére befejeződik a kamalduli remeteség felújítása Majkon


Év végére befejeződik a kamalduli remeteség felújításának első üteme az Oroszlány közelében lévő Majkon: az egész Európában kuriózumnak számító, tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból álló műemlékegyüttesben kulturális turisztikai központ jön létre - mondta el az MTI-nek L. Simon László, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, miután a szervezet oroszlányi ülését követően látogatást tettek a remeteségben.
A politikus hozzátette, hogy a felújítás második ütemének terve is elkészült csaknem félmilliárd forintos költségvetéssel, de a folytatásra még uniós forrást kell találni. A pénzügyi fedezet előteremtésében partner Cselovszki Zoltán, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ elnöke, a fejlesztési tanács munkáját segíti Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. közép-dunántúli marketingigazgatója, aki az ülésen is részt vett.
L. Simon László elmondta, hogy foglalkoznak egy bicikliútfejlesztési-tervvel is, amely Vértes és a Velencei-tó fontosabb turisztikai célpontjai között összeköttetést teremtene, valamint csatlakozna a dunai kerékpárúthoz, amelynek fejlesztését a kormány kiemelt célként kezeli.
A Forster-központ kezelésében lévő kamalduli remeteség felújításának első ütemére 874 millió forintos uniós támogatást nyertek el. A beruházás keretében megtörténik az erdei kolostor konventépületének szerkezeti és külső helyreállítása, valamint a gyógynövényszárító padlás műemléki rekonstrukciója.

Helyreállítják a hajdani refektórium (a remeték ebédlője) falát borító freskókat, amelyeket Vogel Gergely oltár- és freskófestő készített 1760 körül. A 27 kép a kamalduli rendet alapító Szent Romuáldot és a rend történetét, valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, magyar királyokat, szenteket és Jézus utolsó vacsoráját ábrázolja.
A műemléki helyreállítás mellett az épület földszintjén látogatóközpontot hoznak létre, amely kiállításnak, látványműhelynek és borpincének ad otthont. A fejlesztés 15 új munkahelyet teremt.