Vas Benjamin írása, Turisták Lapja, XLIV. évfolyam 11. szám, 1932. november, 302. oldal
(Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
Vértes vadonában
"Tout est plein de jour, même la nuit ..." (Victor Hugo.)
A Janus-arcú természetnek mi többnyire csupán a nappali arcát ismerjük. Éjjeli arcát nagyon kevesen látták. Kevesen tudják, milyen csodaszép a természet éjjel, amikor mintegy leveti álarcát s pihen. Kevesen szánják rá magukat, hogy a természetet éjszaka felkeressék. Még azok is, akik nappal szívesen járják az erdőt, idegenkednek az éjszakai barangolástól; idegenkednek a sötétségtől, a fokozott veszélytől, a terep nehézségeitől, holott mindez csak növeli a kirándulás vonzóerejét. Ha az emberek sejtenék, mennyi csodát rejt a természet éjjel, gyakrabban feláldoznák az álmukat, hogy egy pillantást vethessenek a Szibilla-könyvbe, amely csupán éjszaka tárul fel előttünk.
Szombaton este indultunk a kelenföldi állomásról. Október elseje van; korán sötétedik. Előkészítjük a lámpásokat s vígan nekivágunk a szári rétnek. Meglepően enyhe az éjszaka. Langyos szellő fogad bennünket, mintha elkésett tavasz keze simogatna. Előttünk sötétlik a Vértes. Friss iramban tapossuk a szederfaszegte országút porát, míg végre befogad az erdő.
Itthon vagyunk. Mi turisták itt érezzük magunkat itthon: az erdőn. Nem félünk tőle. nem riaszt vissza sem magánya, sem sötétsége. A hétköznapok során felzaklatott, csalánverte lelkünkre gyógyír a magány; a sötétség jól esik s megnyugtatja felcsigázott idegrendszerünket. Itthon vagyunk. Vén fák bólogatnak. Sűrű lombjuk összeborul felettünk, mint valami sátor. Felgyúló villanylámpánk ellipszis-alakú fényfoltot rajzol elénk s mi ebben a fényfoltban haladunk előre, mintha fény-alagutat vájnánk magunknak a sötétségbe. Jobbra-balra az éjszaka fekete kárpitja; mögötte néha felrebben valami, avar zörren, száraz ág csörren, ritmikus dobbanások árulják el, hogy álmából felvert őz menekül előlünk. Hangok, neszek hallatszanak az erdő mélyéből; megállunk s figyelünk: vajon mi lehetett? A mélységes csendben még a legcsekélyebb huppanás is sejtelmesen hat. A titokzatosság órája ez.
Kiérünk a tisztásra s elénk tárul a panorámák panorámája: a csillagos ég. Fehér kar öleli át: a Tejút. Jobbra-balra tőle csillagmiriádok. Nincs holdvilág, ami elhalványítaná a csillagok fényét; szinte túlságos intenzitással ragyog valamennyi égitest. Sziporkázó ablakok nyílnak az égbolton s rajtuk keresztül belátunk a világegyetem rejtett messzeségeibe. Olvassuk a Természet könyvének egyik leggyönyörűbb lapját s amit belőle olvassunk, oly szép, oly nagy, oly mély, hogy torkunkon akad a szó. Csodás szépségek tárháza az éj, titkok kincsesládája, amelyből Victor Hugó szedte gondolatgyémántjait; lenyügöző misztérium, mely még Kant hatalmas lángelméjét is gyermeki alázatra késztette.
A Fánienvölgy után a Bodzásárok sűrű erdeje vesz körül; vezetőink az MMTE. tagjai, pompásan el tudnak igazodni az egymást minduntalan keresztező jelzetlen ösvények között. Este fél tizenegykor már fent vagyunk a gesztesi várban.
Régi romok között rakott magának fészket a derék, dolgos Magyar Munkások Turista Egyesülete. Hangyaszorgalommal takarították el a törmeléket, hogy az ódon falak között turistamenedékházat s otthont létesítsenek mindazok számára, akik a Vértesbe jönnek egészségért, életkedvért. Nem ismerek menedékházat sem Magyarországon, sem külföldön, ahol olyan meghitt volna a hangulat, olyan szíves a vendéglátás, olyan megható az egész miliő, mint itt a gesztesi várban. Sokszor voltam már benne és sokszor fogok még odamenni; úgy járok oda, mintha hazamennék.
Rég elmult éjfél, mire eszünkbe jut, hogy aludni kellene menni. Vége szakad a kedélyes tereferének, szalmazsákjainkat a várudvar egy zugába visszük s szabad ég alatt töltjük az éjszakát. felettem csillagos baldachin, sokáig gyönyörködöm benne s nincs az a császár, akivel cserélnék.
... "At iam nox humida coelo
Praecipitat suadentque cadentia sidera somnos ..."
Tudnivaló, hogy "romokban heverni" egészen különleges élvezet. A várfalak bomladozó tetejéről le-lehull egy kő vagy vakolatdarab s mi örülhetünk, hogy nem az orrunkra pottyan. Hát még ha az a meteor hullana ölünkbe, amely épen végighasította az eget. Mikor az ember legédesebben alszik, felsivít egy éji madár csatakiáltása: Huj, huj! A kuvik nagy buzgalommal igyekszik pótolni a nyugalomba vonult fülemilét. Az éjszaka folyamán újabb vendégek érkeznek a várba s a gyengébb idegzetűek azt hihetnék, kisértetek járnak. Kissé huzatos a várudvar; az ólomkeretes ablakoknak régen nyoma veszett s a tátongó réseken át szabadon jön be a friss szellő. Nem is szellő az már, hanem szél a javából. Hajnal felé kerekedik s erőnek erejével le akarja húzni rólunk a pokrócot. Mikor felébredek, csodálkozva nézek végig magamon s tiroli háztetőnek érzem magamat: míg én aludtam, egy jótét lélek hatalmas köveket rakott a pokrócom szélére, hogy megrögzítse. Jól is tette, mert különben mindenestül elvitt volna a szél; kár lett volna a pompás meleg pokrócért.
Másnap Vitányvár felé vettük utunkat. Ragyogó őszi nap tárta elénk csodáit. Teljes igéző szépségében még egyszer ki akart bontakozni előttünk az Ősz. Szinte Nyárnak nézem, oly friss, oly üde. A kék égen leheletszerű finom felhőfoszlányok lebegnek. Az erdő még egészen zöld, mint nyár derekán, csak itt-ott kérkedik aranyruhájával egy-egy kacér kis nyírfa, mint a váciutcai hölgyek szoktak az új őszi divat első remekeivel. Október van és olyannyira távol van tőlünk minden elégikus hangulat, mintha áprilist mutatna a naptár. Az elmúlásnak, pusztulásnak sehol semmi jele: semmi sem mutat a közeledő télre, semmi sem indul még hervadásnak. csupa ragyogás, csupa boldog csend a világ.
A Lófő tetején pihenőt tartunk s a bokrok árnyékában leheveredve, hallgatva nézzük az előttünk elterülő szelíd szép vidéket. vasárnap van. Jancsi barátunk lelkében nemes húrok rezdülnek meg s a sok szerelmes népdal után most akaratlanil zsoltár fakad az ajkán: "Az Ur énnékem őriző pásztorom ..." Lelkünk, szavunk belekapaszkodik az imába. És együtt énekeljük hárman az ősi szép zsoltárokat; szívünket Hozzá emeljük, mint őseink, kik Benne bíztak eleitől fogva.
Vitány vára a történelemben nem játszott szerepet; sztratégiai jelentősége sem lehetett nagy, de a fekvése gyönyörű s a kilátás a várfokról igazán szép. Maga a vár meredek kúpon épült; körülötte vihatszaggatta fák állnak őrt, mint megannyi sebesült katona. A fal helyenként kétemeletnyi magasságot is elér. Mikor utoljára itt jártunk, az egyik résben egy kis baglyot találtunk; csöndesen gubbasztott kuckójában s álmosan pislantott ránk, amikor bekukkantottunk hozzá. Ez a kis bagoly volt az egyetlen élőlény a várban, nyilván a várnagy hazajáró lelke. Szerettük volna okosnézésű kis madarunkat viszontlátni, de ezúttal nem volt otthon; úgy látszik, másutt volt elfoglalva vagy más résben aludta déli álmát.
Napsütötte gerincen megyünk hazafelé. Embernyi kalászok imbolyognak körülöttünk. Izes szederrel rakott bokrok megállásra kényszerítenek. Majd a Mária-szakadék pompás kis kataraktái nyujtanak nem mindennapi szórakozást. Mire Szárra érünk, épen feltűnik a vacsoracsillag.
Victor Hugo szavai járnak az eszemben:
"Prenez vous par la main et marchez dans les herbes.
Epelez dans le ciel plein de lettres de feu,
Et quand ou oiseau chante, écoutez parler Dieu."
*
A MMTE. vértesi menedékházának egyébként október 9-én nagy ünnepe volt, amikor a több mint 700 éves vár romjai között épült menedékház zászlószentelési ünnepét tartották meg. A vár alatti völgyben fenyőkkel körülvett, karcsótornyú templom előtt a vármegye és környék vezetői, valamint lelkes turistagárda várta a pompás őszi napsütésben gróf Esterházy Móricné zászlóanyát, akit megérkezésekor a MMTE. legfiatalabb tagja, Eötvös Károly, rózsacsokorral üdvözölt és a tatabányai énekkar dallal köszöntött. Az egyesület hölgytagjai virágos zászlóágyon vitték be a templomba a díszes lobogót, melyet szentmise közben Gráf Mihály plébános szentelt fel nagyhatású beszéd kiséretében. A templom előtt levő hősi emlékoszlopnál dr. Zsembery Gyula emlékezett meg lendületes szavakkal a haza védelmében elesett vitézekről. Azután a nemzetiszínű zászlókkal feldíszített várba vonult a társaság, ahol a Himnusz vezette be az ünnepséget, majd dr. Prém Loránd, az OTT. főtitkára mondott hatalmas, lélekbemarkoló beszédet. Gróf Esterházy Móricné szívből fakadó, közvetlen szavakkal üdvözölte a MMTE. szorgalmas, hazafiasan gondolkodó tagjait és adta át a zászlót az egyesület elnökének. Ankner Béla elnök úgy a maga, mint egyesülete nevében fogadalmat tett, hogy a nemzet egyetemességének érdekeit tartva szem előtt, a hagyományok tiszteletével és jobb jövőbe bvetett hittel fognak dolgozni tovább. Nagy József alkalmi prózája után dr. Lingauer Sándor főispán nyujtott baráti jobbot annak a munkásságnak, amely a nemzeti gondolat mellett őszintén tesz hitvallást és hazaszeretetének s a természet iránt való rajongásának kitartó munkával sok szép tanujelét adja. A Turista Szövetség és Egyesületünk részéről Papp Dénes, majd a többi társegyesületek kiküldöttei buzdító és a munkásturisták tevékenységét értékelő jelmondatok közben verték be zászlószögeiket.
A Vértes turistafeltárását Ankner Béla és lelkes társai fáradhatatlan szorgalommal végzik. Uj állomása volt eme munkájuknak a fentiekben leírt zászlószentelés is, melynek magasztos ünnepsége adjon kitartást, növelje továbbra is ambicióit ennek a mindenképpen érdemes turistacsoportnak.
p.gy. [dr. Peitler Gyula]
(Forrás: karpategyesulet.hu)
| Zsembery Gyula Dr | (1877. -- 1957. szeptember 15., sírja az óbudai temetőben) Takarékpénztári ügyész, kormányfőtanácsos, a Magyar Turista Szövetség másodelnöke. Már kora fiatalságában a turistaság felé fordult figyelme, bár más sportágakkal is foglalkozott. 1895-ben az MTE tagja lett, s 1899-ben jelent meg első túraleírása a Turisták Lapjában ("Két nap a Vértesben"). Az MTE Egyetemi Osztályának 1897-ben intézője, majd elnöke lett. Az MTE központi választmányának 1904-1906 között volt elsőízben tagja, majd ismét 1923-1925 között. 1926-1928 alelnöke, 1929-1930-ban ügyvezető elnöke. Az ő nevéhez fűződik az MTE egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Bánkúti jubileumi menedékház létesítése. Egyesülete 1935-ben tiszteletbeli tagjává választotta meg. Az MTSz munkájába 1922-ben kapcsolódott be, mint titkár; Mint cserkésztiszt 1924-ben a Cserkészszövetség főtitkára lett, majd 1933-ig ügyvezető elnöke. A cserkészeknél ő vezette be a vitorlázó repülést s az ő fáradhatatlan munkájának lett ez eredménye a vízicserkésztelepi és cserkészház. 1930-ban tért vissza az MTSz-be, amikor átvette a másodelnöki tisztet. Irodalmi téren is sokat munkálkodott. Szerkesztette a Turisták Lapját (1922-1923) és a Magyar Cserkészt (1927), Evezést, Vezetők Lapját (1925). Cikkei jelentek meg a Turisták Lapjában, Turista Közlönyben, az MTSz Hivatalos Értesítőjében. Művei közül:
Zsembery a turistaság és a rokonsportok legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakértője volt, főleg a turista vezetőképzés terén ért el szép eredményeket, mint az MTSz vezetőképző bizottságának elnöke. (Forrás: A Magyar Hegymászás és Turizmus Arcképcsarnoka) |