Rövid rajza a svábok családéletének, és szokásainak
LAUKA GUSZTÁVTÓL

A svábok a 17. század vége felé, a 18. század elején, és közepén jöttek, és hivattak Magyarországba. Elhagyott, de hasznavehető földekkel biró pusztákat, vadirtásokat, és cserjés helyeket vállaltak fel, különnemü kötelezettségek, és leróvandó terhek mellett, mellyeket ide s tova két század alatt, fáradhatlan szorgalmuk, iparuk, s tevékenységük által, mindenféle gazdálkodásra hasznavehetőkké, virágzókká, s termékenyekké alkotának. – A Magyarország különböző részeiben elszórt svábok nemcsak vallásukra, öltözetjükre, dialectusokra, hanem még szokásaikra is egyformák. A sopronmegyeit a szatmármegyeitől, a szatmármegyeit a bánátitól, legfeljebb szélesebb, vagy keskenyebb karimáju kalapja nyomán lehetne megkülönböztetni.

Három évig közvetlen összeköttetésben állottam e népfajjal, s annak erényeit, gyengéit, hibáit egyaránt, s tökéletesen kiismertem.

A sváb szorgalmatos, és dologszerető szinte a tulságig, de csak magának, vagy legfeljebb fajtársának, de annak is csak azon kiszámitással, hogy munka- vagy segélyszivessége, adandó alkalommal vissza fog pótoltatni. – Ha a sváb házat, vagy csürt épit, kutágast, vagy sertésólat állit fel, közeleső szomszédjai segitik, sőt – e segélyezés szokás által félig meddig törvényesitve – tartoznak is segiteni, de ezen javadalmukra adandó alkalmakkor mindegyik egyformán számit, s az mindegyiknek egyformán megadatik. – Szerződés, vagy egyesség igényelte tartozásaikat, zugolódás nélkül és pontosan teljesitik, de azontul egy szeget sem vernek be örömest, s egy pohár vizet sem szolgáltatnak derült arczczal. – Az urbér idejében csak ritkán voltak restantiáik, s akkor többnyire maguknak, vagy marhájuknak betegeskedése szülte azokat, de azon felül nehéz volt őket egyetlen napra is megnyerni, vagy ha igen, az ollyatén szivességeket busásan megfizettették. – Mostanában, munkáskezeket szerezni igen nehezen, vagy csak kétszerezett árért lehet sváb falukban. – Az űzérkedéshez sem kedvük, sem hajlamuk, sem ügyességük; dolgozni szeretnek; munkálkodásuk sikerét megtakaritják, szükséget ritkán szenvednek, s legyenek bárminő gazdagok, megmaradnak előbbeni életmódjuk, és szokásaik mellett. – A 40–50 ezer forinttal biró sváb épen ugy tejjel, kolompérral, és zuppával él, mint a mellyik a legszükségesebb mindennapit képes csak beszerezni. – Vagyonuk és jóllétük minden értékét ingatlanokra alapitják, a miért, ha pár száz forintot meggazdálkodhatnak, azt ritkán teszik félre, még ritkábban kamatoztatják, hanem vagy örökároni földvásárlásokba, vagy haszonbérlésekbe bocsátkoznak. Minden vagyon köztök oszlik meg, nemzettársaik kezeik között marad, mert idegent, vagy más nemzetbelit, a lehető legnehezebben, és legritkábban fogadnak családjaikba, – s akkor is csak ugy, ha az idegen, szokásaikat, nyelvüket, vallásukat önkéntesen, s minden legkisebb erőltetés nélkül elsajátitá. – A gazdálkodásban atyáik rendszerét követik, e tekintetben sem az önérdek, sem a polgárosodás szavára nem hallgatnak; – aratnak midőn az egész világ kaszál, s a bort épen ollyan roszul, és piszkosan kezelik, mint őseik kezelték.

Forrás: Vasárnapi Újság, 1854. június 18., Elektronikus Periodika Adatbázis/Archívum, Országos Széchényi Könyvtár