Új regionális hulladékkezelő központot adták át Tatabányán december 16-án. A központ a Duna-Vértes Köze Hulladékkezelő Program című projekt keretében épült meg, amely Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megye
hetvenkilenc települése – köztük Várgesztes – számára fogja biztosítani a hulladékok kezelését és ártalmatlanítását.
Marx Ernő, a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a teljes beruházás költsége 15 milliárd forint, amelynek 92 százalékát európai uniós forrás, 8 százalékát magyar állami támogatás biztosítja.
A szerdán átadott fejlesztés a program első, 10 milliárd forint költségű eleme. A beruházás második szakaszát már az új uniós pénzügyi ciklusban, a KEHOP keretében végzik el. Ez 2016. végéig készül el 5 milliárd forintos költséggel, keretében öt településen – Bicskén, Szentendrén, Tatabányán, Tarjánban és Komáromban – hulladékudvarokat építenek ki.
Tatabánya, 2015. december 16. szerda (MTI)