420 ezer magyar hadifogoly adatai kerültek elő Oroszországban

Mintegy 420 ezer, a második világháború alatt szovjet hadifogságba került magyar katona adatait találták meg magyar kutatók Oroszországban - jelentette be a Gulág Emlékbizottság február 18-i ülése után az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
Balog Zoltán, aki a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének szervezésével, lebonyolításával foglalkozó Gulág Emlékbizottság elnöke is, hozzátette, 
a dokumentumok digitalizálását a Gulág Emlékbizottság költségvetéséből finanszírozzák majd, hogy könnyebben kutathatóvá váljanak.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta,
a második világháború alatt körülbelül 500 ezer magyar katona került hadifogságba a Szovjetunióban. 
Közülük 48 ezren meghaltak, az ő adataik megtalálhatók a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában. A 420 ezer hazatért katona adatai viszont eddig hiányosak voltak. 
Balog Zoltán beszélt arról is, hogy a bizottság tavaly decemberben meghirdetett négy pályázatára 232 pályamű érkezett, ezekből 125-öt támogat a bizottság 116 millió forint értékben. 
A pénzből kutatásokat, illetve eredményeik megismertetését finanszírozzák, kiállítások létrehozását és emléktáblák kihelyezését segítik, valamint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások személyes történetének felkutatásához járulnak hozzá.

Várgesztesen 1945. január elején 
az egybegyűlt 15-55 éves fiatal és felnőtt férfiakat, 
ötös sorokba állítva, gyalog Vértessomlóra, Lovasberénybe majd Bajára kísérték az oroszok "malenkij robotra". 
Hatvanhat gesztesit hurcoltak el, összesen huszonhatan haltak meg.