Április közepéig látogatható a kiállítás a Vértesben harcolt 1. huszárhadosztályról

Az utolsó töltényig címmel nyílt tárlat a második világháborúban a Vértesben harcolt, majd a szovjet túlerő következtében felmorzsolódó 1. huszárhadosztály történetéről február végén a Kuny Domokos Múzeum főépületében, a tatai várban. 
A ritkaságokat felvonultató kiállításon a tárgyak legtöbbje az eredeti helyszínekről, a lövészárkok mélyéről származnak 
– mondta el az MTI-nek a kiállítás anyagát összeállító Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke. Szebenyi István hozzátette: a kiállítás a tárgyakat térben mutatja be, felnagyított fotókra kerültek fel a felszerelések. 
A helyszínek között szerepel lövészárok-installáció, lőszerszállító szekér, hadisírokat jelképező sírhalmok. 
Minden kiállított tárgy magángyűjtő tulajdonában van.     

Forrás: kunymuzeum.hu
A kiállítás a hadosztály katonának naplói alapján épül fel, a megalakulásától a kapitulációig mutatja be az egység történetét. 
Az 1. huszárhadosztály katonái 1945 januárjától március végéig utolsó emberig folytatott harcot vívtak a Vértesben az előretörő orosz csapatokkal.   
A harctérre vezényelt 4700 huszár közül csupán néhány százan estek fogságba Ausztriában. Az alakulat állományának jelentős része elesett, legtöbbjük jeltelen tömegsírokban nyugszik.  

A tárlat április közepéig látogatható.
   
A Had- és Kultúrtörténeti Egyesület hadisírok gondozásával is foglalkozik, legutóbb lakossági bejelentés nyomán januárban fedezték fel három katona holttestét egy bombatölcsérben - ismertette Szebenyi István.   
MTI/Kuny Domokos Múzeum