A nagyhét utolsó három napján különösen a ministránsfiúk jutnak nagy szerepléshez. Nemcsak a szertartásokon, hanem a rácsolással (ratschn).
A nagycsütörtöki szentmise glóriája után megszűnik a harangszó (mivel ekkor „elrepülnek" a harangok Rómába. H. S.) egészen a nagyszombati estimise glóriájáig.
Ezen időben minden harangszó helyett kereplőkkel felszerelten járják a fiúk az utcákat csoportosan. A templomnál kezdik reggel imádsággal. Ez az úgynevezett „Ratschn". Nagypéntek és nagyszombat reggel ezt kiálltják a házakba kerepelés közben: „Wia ratschn, wia ratschn den englischen Gruss, den jeder katholischer Christ beten muss. Fallet nieder auf eure Knie, betet ein Vaterunser und drei Ave Maria!" Nagypéntek és nagyszombat délben ezt kiáltják: „Wia ratschn, wia ratschn die zwölfte Stund, wia loben Gott aus Herz und Mund". Nagypéntek este ezt mondják: „Wia ratschn, wia ratschn den Engel des Herrn". Ha van közben más ájtatosság, akkor megmondja nekik a plébános, hogy mit mondjanak.
Nagyszombaton aztán már délelőtt körülfutják, járják az összes házakat kerepelve és mindenhol bekiáltják: „Wia ratschn, wia ratschn Ködj, Aar und Osterfleicka."
Ilyenkor szedik a honoráriumot, azaz tojásokat. A bemondás szerint kérnek ugyan pénzt is és húsvéti kalácsot. Ez valamikor így lehetett. Mostanság azonban csak tojást kapnak (Az én időmben már pénzt is. H. S.). Ezt azonban annyit, hogy egy-egy fiúra, pedig 15-20 is részt vesz a kereplésben, néha 15-20 darabot is jut. Ezeket kosarakban hozzák a plébániára, ahol aztán, vagy a templom mellett megtörténik az igazságos számbavétel, vagyis megszámlálása a zsákmánynak és az igazságos szétosztás. Ami néha plébánosi beavatkozást is igényel, nehogy kis háború legyen a dolog vége.
Nagyszombaton reggel régen kimentek a ministránsok a temetőbe és összeszedték az év folyamán kidőlt fakereszteket. Ezeket a templom mellett égették el.
Ezt a tüzet és szentelést nevezték egyrészt „Kreatzweiching"-nek, vagy még inkább „Judveprena"-nak. A Jud alatt Júdást kell érteni. A szentelés után az emberek szedtek a parázsból vagy elhűlő faszénből és kivitték a földjeikre és ott elszórták.
A nagyhét szertartásait a feltámadási körmenet zárta. Ezen aztán részt vett a falu apraja-nagyja kivétel nélkül, a betegek és egészen öregek kivéve.
Az ablakokban gyertyák égtek a körmenet útvonalán és a nép lelkesen énekelt. Most is oly erővel és lelkesedéssel éneklik a „Grosser Gott wir loben dich", hogy öröm hallgatni. Ez a körmenet, és a résztvevők lelkesedése a feltámadt Úr Jézusnak szól. Csak azok nem tudnak vele mit kezdeni, akik nem élnek a hit világában.
