A Nemzeti Várprogram honlapja szerint várhatóan 2020-ban fejezik be a gesztesi vár felújítását

Forrás: nkvp.hu
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram honlapján, az nkvp.hu oldalon szereplő adatok szerint 
a várgesztesi vár turisztikai célú fejlesztésének várható befejezése 2020.
A támogatás intenzitása 100 százalék az adatlap szerint.
A Nemzeti Várprogram 2015-ös bejelentésekor még azt közölte a kormány, hogy 
a várprogram második üteme – amelyben a várgesztesi vár korszerűsítése is szerepel – 2017-ben indul el. Ez nem valósult meg.
A projekt céljaként az alábbi fejlesztéseket ígérik.

Infrastrukturális fejlesztések:
- Parkoló kialakítása
- Pihenőhelyek, fotópont létesítése
- Fejlesztések a belsővár földszinti szintjén, a belső udvar két szintjén és az elővédműveken
- A feljárat, a kapubejárat és az emeleti kerengő-folyosó helyreállítása
- A vár közművesítése, környezetének teljes rendezése

Turisztikai attrakciók:
- A vár történetének bemutatása történeti kisfilm, interaktív makett és kézzelfogható berendezési tárgyak segítségével
- Érintőképernyők segítségével bemutatott történelmi háttér, érintőképernyős játék
- A vadászat tematikához több érzékszervre ható eszközök, VR szemüveg és különböző kiegészítők
- Mobiltelefonon letölthető visual quide
- Ajándékbolt
- Kávézó
- Erdei játszótér a gyerekeknek izgalmas kalandelemekkel

Projektazonosító: GINOP-7.1.1-15-2017-00032
Támogatás összege: 571 500 000 Ft
Nyitvatartás: A vár felújítási munkálatok miatt jelenleg nem látogatható.


Forrás: nkvp.hu

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram honlapján a vár rövid történetét is ismertetik:

A Gesztesi vár épített örökségünk egyik fontos tárgyi bizonyítéka. A mai Várgesztes községtől délre álló Gesztesi vár helyén 
először a Vértes hegység egyik vadászkastélya állhatott, 
és csak a XV. század vége felé szolgálhatott várként megerősített formájában. A vár téglalap alapú, hasáb formájú, egy kis belső udvarhoz kétoldalt csatlakoznak a lakószárnyak. A külső tornyok és hozzáépítések a második udvarral későbbiek, 15-17. századiak.

A 13. század elején a Csák nemzetség több kővárat is emeltetett birtokai védelmére. Ezek közé tartozott a jelenlegi vár helyén létesített korai erődítmény is. Károly Róbert 1326-ban más földekért cserébe megszerezte Gesztest. 
A várat először 1332-ben említik írásos emlékekben. 
Korabeli adatok szerint 1342-ben Nagy Lajos király utasítására teljesen lebontották a Csák nemzetség várát, hogy helyébe vadászkastélyt emeljenek, amely a vadakban bővelkedő vértesi vadászterületet sűrűn felkereső uralkodó rezidenciájául szolgált. 1410. körül Luxemburgi Zsigmond király elzálogosította más váruradalmakkal együtt Hohenzollern Frigyes brandenburgi őrgrófnak, később a Rozgonyi család, majd az Újlakiak tulajdonába került.

Gazdátlan védőműveit és épületeit a lakosság kezdte lebontani. Gróf Esterházy József földesúr engedélyével köveiből készítették el a majki kamalduli rendház épületegyüttesét is.
1795-ben a várat már romként említették. 
1877-ben Rómer Flóris – a magyar műemlékvédelem atyja – felmérési rajzokat készített romjairól, majd 1942-ben Lux Géza és Csányi Károly kutatta a várat.

A vár épségben maradt részeiből a Magyar Munkás Turista Egyesület 1932-ben menedékházat épített, amely a háborúban elpusztult. 
1960 és 1963 között a vár romjait feltárták és a helyreállítási munkák során turistaszállót alakítottak ki a várból, ahol 2014-ig 134 főt tudtak elszállásolni.

Az elmúlt évtizedekben az állagmegóvásra nem fordítottak kellő figyelmet, 
ezért a tetőszerkezet nélküli várfal egyes részei leomlottak, így életveszélyesnek nyilvánították. A várral kapcsolatos rendezvényeket jelenleg a Várréten tartják, ezzel is fenntartva a Várgesztesre érkező turisták, kirándulók érdeklődését. Ilyen például a Várgesztesi Lovagi Játékok nevű rendezvény, ahol fegyver-, zászló-, és viselet bemutató, vásári forgatag, íjászat, lovaglás, állatsimogató, vitézi hétpróba vagy éppen kézműves gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megújul a Gesztesi vár. A látogatókat történeti kisfilm, interaktív makett és kézzelfogható berendezési tárgyak avatják be a vár történetébe. 
Ezt a célt szolgálja az érintőképernyők segítségével bemutatott történelmi háttér, valamint az érintőképernyős játék is. 
A vadászat tematikáihoz több érzékszervre ható eszközök kapcsolódnak, a vadászati tematikájú játékokhoz pedig VR szemüveg és különböző kiegészítők. A várból csodálatos panoráma nyílik a lenyűgöző természeti környezetre, és mobiltelefonon bárki számára letölthető lesz a visual quide. A turistákat ajándékbolt és kávézó várja, a gyerekeket pedig erdei játszótér izgalmas kalandelemekkel.