A nagyböjt régente sokkal szigorúbb volt, vagyis tényleg böjt volt. Ezért aztán húshagyókedden, mint a nap neve is mondja, ettek valamikor húst, és ettek a lármásabb jókedvvel, amelyet a nagyböjt folyamán a szenvedő Ur Jézus iránti tiszteletből és bűnbánatból illett háttérbe szorítani és többet adni imádságra és erénygyakorlatra.
Forrás: a Várgesztesi Német Kisebbségi Önkormányzat által 2008-ban kiadott, Hartdégen Sándor által szerkesztett Várgesztes – Gestitz című könyv Weisz János által írt által írt A gesztesiek vallásos szokásai és hiedelmei című fejezete.
Ezért viszont a hamvazószerdát megelőző utolsó három napon jobban engedtek a tréfának, vígságnak és táncnak. Mint most is. De akkor határt szabtak maguknak és nem vitték át a nagyböjti időbe a tánc és egyéb mulatozásokat. Az utolsó három napot tréfásan a „Heilinga trei Foschingtoch" -nak is nevezték. Különösen a húshagyókedden hágott magasra a pajzán jókedv. Ilyenkor a legények összebeszéltek és keddre virradóra kakast loptak valamelyik házból. Azt másnap a kocsma elé vitték, ott földbe ásták úgy, hogy csak a nyaka látszott ki. Aztán kihozták jó idő esetén az asztalokat es székeket a kocsmából az utcára. Majd fogadás következett. Tíz liter bor árában fogadtak egyesek, hogy bekötött szemmel levágják a kakas fejet karddal. Aki fogadott, annak bekötözték a szemét kendővel, kissé odébb vitték, megpöndörítették maga körül, kezébe kardot adtak. Most a legény néhány vágást tehetett. Ha addig nem találta el a kakast, más valaki próbálkozhatott, mindaddig, amíg szegény kakasnak feje le nem hullott. Aztán bevitték a kakast és megfőzették. A fogadott, elvesztett illetve megnyert bort is a közös asztalra vitték, amelyen megették a kakast. Illetve legtöbbször a „Foschingsnoan" révén szerzett kolbásszal, sonkával, tojással együtt. Tudniillik közben, vagy inkább előtte már valamelyik legény, így egy alkalommal Palanek János beborította egyik társát tetőtől talpig szarvasbőrbe. Az agancsok is rajta voltak. (Lehetett azonban ennek a Foschingsnoannak más változata is!) így tolta be maga előtt tragacson a kocsmába. Ott egy pici kutyát tett egy kis kosárba és odanyomta a tragacson fekvő legény kezébe. így tolta maga előtt a plébániára, ahol a konyhán mindenki riadtan ugrott fel, és sikítva menekült, míg észre nem vették, miről is van szó. Aztán így állítottak be az erdészházba és sorjában a házakhoz. Mindenhol kis tréfálkodás és bohóckodás közben kaptak tojást, vagy sonkát, vagy kolbászt, vagy pénzt. Ezt mind kosárba gyűjtötték és végül a kocsmába vitték, ahol ebből készítették a közös ebédet, vacsorát és vették a bort vagy sört. Ha valahol nem adtak, akkor a legények maguk kutatták át a speizokat és kemencéket és maguk szedték a kiszemelt zsákmányt. A közös étkezés alkalmával élcelődtek, beszédeket tartottak, jókedvvel mulattak. Mindez azonban a mai életkörülmények folytán megszűnt.
Forrás: a Várgesztesi Német Kisebbségi Önkormányzat által 2008-ban kiadott, Hartdégen Sándor által szerkesztett Várgesztes – Gestitz című könyv Weisz János által írt által írt A gesztesiek vallásos szokásai és hiedelmei című fejezete.