Tavaszi kapunyitás Majkon és Vértesszentkereszten


Nyitott kapukkal várják a látogatókat az ünnepi hosszú hétvégén a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vagyonkezelésében lévő műemlék épületek országszerte.
    A műemlékegyüttesek közül kinyit a füzérradványi Károlyi-kastély, a fertődi Esterházy-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, Oroszlány-Majkpusztán a kamalduli remeteség, Ozorán a Pipo-várkastély, a péceli Ráday-kastély, Pécsen Jakováli Hasszán pasa dzsámija, Sümegen a püspöki palota, valamint a siroki barlangvár és a tájház is várja a látogatókat - közölte a Forster-központ az MTI-vel.
    Előzetes bejelentkezés esetén megtekinthető Szegváron az egykori vármegyeháza, illetve Vértesszentkereszten, a bencés apátság romjai között félóránként csoportos vezetés indul.

    Húsvétkor megnyílik a dégi Festetics-kastély, valamint Lovasberényben a Cziráky-kastély, áprilistól pedig látogatható lesz Tatán az Esterházy-kastély és a fáji Fáy-kastély is.
    A húsvét jegyében március 31-én a füzérradványi Károlyi-kastélyba várják a családokat, Fertőd-Eszterházán 15 órától Húsvét a kastélyban címmel szerveznek programot, a siroki várban szintén délután háromtól várják a látogatókat ünnepi programokkal.
    A nyitva tartásról, a jegyárakról részletes információ a helyszínen, illetve a Forster-központ átmeneti honlapján (www.koh.hu, illetve www.muemlekek.hu/index.php) lehet tájékozódni.

MTI 2013. március 12.