 | |
|
Ankner Béla írása, Turisták Lapja, XLIV. évfolyam 5. szám, 1932. május, 129. oldal
(Az írást az eredeti helyesírással közöljük)
Hogyan épült a Vértes első menedékháza?
A tavaszi nap meleg sugarai életre csókolják az erdő virágait és mi újjongva örvendünk a természet feltámadásának. A Vértes vadregényes erdőkoszorúi között, a gesztesi vár öreg, omladozó falai alatt pihenünk és élvezzük a természet pompáját. Előttünk az új élet megindulása, mögöttünk az égnek meredő falak pusztulása. Az életet mi is akarjuk. A pusztulást, az enyészetnek az életen való uralomra jutását meg akarjuk akadályozni. megmenteni ezeket az idő viszontagságával részben sikeresen, részben sikertelenül dacoló, több mint hatszázéves falakat. Megmenteni a magyar történelemnek ezeket a kézzelfogható dokumentumait, amelyek itt-ott egymásra dőlve romokban hevernek, sok helyütt azonban büszkén állanak és hírdetik a mult dicsőségét. Eltakarítani a hasznavehetetlen romokat és a még épségben lévő falakra az omladozó bástyák köveiből megépíteni egyesületünk menedékházát. Ezek a gondolatok kavarogtak néhányunknak agyában, akik a gesztesi vár falai alatt heverésztünk, felfigyelve egy-egy magasból lezuhanó faltörmelék tompa koppanására.
Nyár következett és a fürdőtúrákon idő és alkalom adódott arra, hogy a mult tavaszon megfogamzott elhatározás tetté erősődjék bennünk. Örvendtünk a hűs hullámoknak, behunyt szemmel tártuk ki karunkat a perzselő nap felé, de szívünkben már ott égett az új munka vágya. Dolgozni! Alkotni! Szerény anyagi erőink dacára megtenni azt, amit mi, magyar munkásturisták megtehetünk. Nevetve, kacagva hancuroztunk a meleg homokban, de vártuk, hogy az őszi napok elérkeztével munkához foghassunk.
Ez is elkövetkezett. Tavaly szeptemberben egyesületünk vezetősége gróf Esterházy Móric úrtól megszerezte az engedélyt és így misem állott útjában tervünk keresztülvitelének. ki előbb, ki később fejezvén be kötelességszerű heti munkáját, otthagyta az egész nap zakatoló gépek színterét, a gyárat, a gyér világítású, rossz levegőjű műhelyt vagy a gondterhessé tévő íróasztalt és sietett ki a pályaudvarra, mert munkatúra van és azon egyesületünk minden épkézláb emberének ott kell lennie!
Éjjel tizenkét óra ... A sejtelmes csillagfényes őszi éjszakában vígan halad egy maroknyi gárda kitűzött célja felé. Jókedvűek. nyoma sincs rajtuk az egész heti fárasztó munkának. Mintha mindannyian újjáéledtek volna annak tudatától, hogy ők most dolgozni mennek, de kizárólag a maguk lelki örömére. Csak a lelkük az, az a minden szép és nemes iránt fogékony turistalelkük kap fizetséget azért, hogy fáradságot nem ismerve, amíg annyi százezren a napi munka után megérdemelt pihenésre térnek, ők mennek másoknak, a magyar turistatársadalomnak dolgozni. Ezeket a szögesbakancsú, rövidnadrágos fiúkat nem vezérli anyagi kárpótlás reménye, arra sem számítanak, hogy az utókor nevüket feljegyezze. Ezek az idealisták boldogak, mert tudnak lelkesedni és feltűnés keresése nélkül tudnak anyagi és fizikai áldozatot hozni lelkük épülésére. Meggyökeresedett, emberek milliói által vallott, hideg, szívtelen, önző, materialista világnézetet zúz pozdorjává ez a pár, langyos őszi éjszakában bandukoló ember, miklözben haladnak a cél felé szellős réteken, sötét völgyeken, sejtelmesen susogó erdők lombjai alatt ...
És megindul már korahajnalban a munka. Csillog az acélcsákányról visszaverődő napsugár, recseg a törmelékek közé hatoló ásó és lapát, zümmög a romokon megterebélyesedett fák oldalában a fűrész, csattog a fejsze és egyéb szerszám. Alig aludtak valamit és mégis jókedvűen, fürgén dolgozik minednikük. A hölgyek sem hagyják magukat. Turisták ők is. Erejükhöz mérten igyekszenek a munkából kivenni részüket. Akad olyan is közöttük, aki a csákányt épen úgy kétkézre fogja, mint bármelyik férfi. Odahaza hímez, írógép mellett ül é nehezése esik a begyujtáshoz fát aprítani, itt versenyre kél a napbarnított, munkában edzett féfiakkal. Három-négy méter magas törmeléket kell eltakarítani és bizony ez nehéz feladat. De ha egyszer hozzáfogtak, legyűrni magukat nem hagyják. Pihenő sincs, hiszen az idő rövid. Az egyik kézben a szerszám dolgozik, a másikban egy falat kenyér vagy egyéb étel. Lopva majszolnak, mert hát a gyomor sem hagyja magát. A szerszámok nem maradnak gazdátlanul akkor sem, ha egyikünk-másikunk pár percre leül, hogy megtörülje verejtéks homlokát, vagy a hosszú, kényszerült előrehajlás után egy kis tornászással kiegyenesítse görnyedt derekát. Az egyik könnyebb munkát végző váltja fel az elfáradtat és a munka egyre folyik tovább. De bizony gyorsan repül az idő és a munkát be kell szüntetni. Most derül csak ki, kinek hány víz- és vérhólyag támadt a kezén, a meg nem szokott munkától. Vannak, akik beérik eggyel, de vannak, akik a hármat sem sokalják. Rövid ebédidő következik és a társaság mégegyszer végignéz mai munkáján, örömmel állapítván meg, hogy - haladt. Azután nehéz szívvel búcsúzik mindenki a munkahelytől, mert most már szeretne addig dolgozni, míg feladatát teljesen be nem fejezte. De hiába a munkakészség, hív egy másik kötelesség. És a maroknyi társaság visszafelé indul a madárdalos, lomberdős ösvényen, megbeszélve a további teendők lényegét és a munka meggyorsítását jelentő újítások szükségességét. A vonaton a jólvégzett munka tudatával, újjongó, örvendező lélekkel dalra nyílik ajkuk és bár a fáradság álmossá tette valamennyiüket, dúdolnak jókedvvel, érző szívvel.
És így megy ez következetesen minden vasárnapot, vagy ünnepet megelőző estén. A langyos estéket hűvös őszi éjszakák váltják fel. Egy-egy éjszaka az égen cikázó villámok világítják emg az esőtől átázott talajt, a zizegő faleveleket, vagy sárgán csörgedező esővíz-patakokat, de a turistacsoport halad előre ... Lehullottak a falombok, az erdők fái kopáron merednek az ég felé és a földet, hegyoldalakat, völgyeket fehér hólepel takarja. Hideg van. Megállni nem tanácsos, leülni pedig még kevésbbé. Kemény léptek alatt csikorog az érintetlen, fagyott fehér hó, de ők igyekeznek most is ki a készülő házhoz, hogy dolgozhassanak. Éjjel négy óra lesz, mire a tanyához érnek, de nem riasztja vissza őket sem eső, sem szél, sem fagy. Kevesebb szó esik közöttük most, mint a langyos nyári éjszakákonj, de azért lelküket egy közös szent cél tölti be: a mi házunk megépítése. A mennyből most is a csilagok milliárdjaival van telehintve, sőt a tiszta levegőben még élénkebben ragyognak, de a hideg, metsző szél átjárja a ruhát. A kulacsban megfagy a víz. Egy meteor közelükben hull, soha nem látott zöld fényben világítva meg a Fánien-völgy kanyarulatát. Mintha köszönteni jött volna őket, akik dolgozni mennek, s akik tudják, érzik, hogy a lehullott meteorit csodálatos zöld fénye fentről jövő üzenet, amely azt mondja: Emberé a mun ka, Istené az áldás!
És a hatszáz éevs vár romjai között, amely valamikor királyok tulajdona volt, épül a turista-menedékház. Stílszerűen, gótikus ablakokkal és, hogy a hatást ne zavarja, attól el ne üssön, kivülről vakolatlan falakkal. Egyelőre a várnak csak egyrésze az, amelyet a kitartó szorgalom, a vasakarat lakhatóvá tett. Még nagy és nehéz munka vár a lelkes társaságra, de pünkösdre készen kell lennie az időleges tervnek, hogy a magyar turistatársadalom Szentlélek ünnepén egy menedékházzal gazdagabb legyen. Ez a menedékház egyben búcsújáróhely lesz, ahová a magyar ifjúságnak is el kell zarándokolnia, hogy ihletet merítsen a vár beszélő köveiből, a régiek törhetetlen hazaszeretetéből. Pünkösdkor egy napra lepihenhetnek majd azok is, akik az ünnepséget lehetővé tették.
Lepihenhetnek és mindegyikük leszakíthat munkabérül egyet, a gesztesi vár környékét annyira jellemző, Magyarországon legpompásabb virágzó, állítólag Olaszországból idetelepített ibolyavirágokból, hogy azután folytassák turistamunkálkodásukat másokért, az egész magyar turistatársadalomért.
*
A Magyar Munkások Turista Egyesülete pünkösd vasárnapján avatta fel a várgesztesi menedékházát, ahol az egész magyar turistatársadalom ünnepelt. A kora délelőtti órákban már minden irányból megérkeztek az avatóünnepség résztvevői, a minisztériumok, a megyei hatóságok, a Turista Szövetség s a társegyesületek kiküldöttjei. Rajtuk kivül szép számban jelent meg a környező falvak érdeklődő népe s az Esterházy-uradalom erdőtiszti kara is. Az ünnepség, melynek díszvédnöke maga a tulajdonos földesúr, gróf Esterházy Móric s fővédnökei az összkormány tagjai voltak, a déli órákban tábori misével kezdődött, melyet Gráf Mihály plébános tartott. Szentmise után nagyhatású beszédben vázolta a turisták természetszeretetének rúgóit. Azután a várudvaron összegyűlt közönség elénekelte a Himnuszt, majd Ankner Béla, a MMTE. elnöke üdvözölte a megjelenteket. Lendületes beszédében feltárta azokat a momentumokat, amelyek egyesületét a menedékház felépítésére sarkalták. Dr. Zibolen Endre gimn. igazgató, az egyesület védnöke szép szavakkal ecsetelte azt a lelki harmoniát, amely a magyar munkások és az arisztokrata magyar földesúr között az Isten, a Haza és a Természet rajongó szeretetén keresztül kifejlődött s amely lehetőséget nyujtott arra, hogy közös munkával felépülhetett a Vértes első menedékháza olyan helyen, ahol csaknem hétszázesztendős tradiciók s a modern kor szociálhigiéniás törekvései ölelkeznek. Ezután a Magyar Turista Egyesület történelmi és természeti emlékbizottsága nevében dr. Csury Jenő leplezte le gazdag tartalmú beszéd kiséretében azt az emléktáblát, melyet egyesületünk adományozott a magyar munkások történelmi jelentőségű menedékházának falaira. A vörösesbarna márványtáblán szépmívű faragással ez áll: "700 éves multról beszél ez a rom! Gesztes már a XIII. században a Csák nemzetség ősi birtoka. A vár a tatárdúlás után épült. Csák Máté halála után a koronára száll és királyi vár marad 1438-ig. Ebben az időben Zsigmond nejével, Máriával és Albert herceg, a későbbi király fordul meg falai közt. A Hunyadiak korában a Rozgonyiakhoz, majd az Ujlakyakhoz kerül zálogba. 1495-ben II. Ulászló látogatja meg. 1517-ben Török Imre nándorfehérvári báné. A mohácsi vész után török kézre jut és több ízben gazdát cserél. 1598-tól végleg magyar marad. Rövid időre Bocskay szállja meg. 1632-ben II. Ferdinánd gr. Esterházy Miklós nádornak adományozza. Azóta e családé. A szatmári béke után jelentősége elvész. - Magyar Turista Egyesület. - 1932."
A leleplezés után Nagy József mondotta el alkalmi szavalatát, majd Vörös Tihamér alelnök a Turista Szövetség részéről, az erdőigazgató Esterházy Móric megbízásából, Papp Dénes a MTE., Horn K. Lajos a Mecsek Egylet és M. Hegymászók E., dr. Zsembery Gyula a Cserkészszövetség és még többen szólaltak fel más turista egyesületek üdvözletét tolmácsolva. Ankner Béla zárószavai és a Szózat eléneklése után közös ebéd volt a várrom melletti platón.
A közönség jóleső örömmel szemlélte az antik romok között megépült modern menedékhelyet, ahol egy földszinti nagy teremben 30 ágy áll a megszálló turisták rendelkezésére, míg az emeleti hatalmas lovagterem pompás kilátásaival, s a közeljövőben megépülő kandallójával a társalgó szerepét fogja egyelőre betölteni.
Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök is megtekintette családjával a délután folyamán a menedékházat, amely a magyar turistalelkesedés és lankadatlan szorgalom beszédes bizonyítéka. - Dicséret illeti meg egyébként a Magyar Munkások Turista Egyesületének egész vezetőségét, minden egyes tagját, mert úgy az ünnepség gondos megrendezése, mint a szép gondolat megvalósítása további értékes turistaműködésük biztos záloga!
p.gy. [dr. Peitler Gyula]
(Forrás: karpategyesulet.hu)
Megjegyzések
Peitler Gyula
(Palócz) Dr
(1899. -- 1992. október 29.)
Orvos, 1930-1942 között a Turisták Lapja szerkesztője, az MTE-nek 1928-tól tagja, 1929-1941-ig főtitkára. Sokoldalú, szervező egyéniség. A Magyar Turista Szövetség tanácsának 1930-1938-ban tagja, elsősorban az irodalmi bizottságban dolgozott. Tagja volt az MTE Lomnici Csoportjának, a Medikusok, a Fecskék, a Vándorfiúk és a Zsigmondyak Társaságának is. Járt az Alpokban, a Glockneren, a Tátrában, a Dolomitokban ahol Bodnár István volt a túratársa; Bulgária hegyeiben és a Kárpátalján, valamint az Etnán. Hazai túráin Dalmady Zoltán orvos professzorral túrázott sokat. Még 80 éves korában is túrázott, elsősorban Fábián Dénessel. Sokat publikált és előadássorozatokban vett részt. Jó tollrajzokat és grafikákat készített az általa szerkesztett kiadványokhoz turista témákban, tehetséges fotós volt.
Zibolen
Endre id. dr.
pedagógus, a Kanizsai Dorottya Leánygimnázium első igazgatója.
Túrócliget (ma: Szlovákia), 1885.12.01. - Budapest, 1957.02.02.
Görög-latin szakos középiskolai tanár, bölcsészdoktor.
1918-ban megalapította a Keresztényszocialista Tanítók Szakszervezetét. Rendszeresen publikált a Magyar Középiskola és a Nevelésügyi Szemle c. lapok hasábjain. Az 1919. szept. 24-én nyílt meg vezetésével az újpesti Kanizsai Dorottya Leánygimnázium. Hivatalát 1924-ig látta el. 1938-tól a bp.-i Tanárképző Intézet Trefort u.-i Gyakorlógimnáziumának igazgatója. 1947-ben tanügyi főtanácsosként ment nyugdíjba.
(Forrás: Újpest lexikon honlapja)