Háromnapos török-magyar hadijátékot tartanak péntektől, május 18-tól három napon át Tatán, a rendezvényen a vár legnevezetesebb ostromát idézik fel – adta hírül az MTI.
Tata visszafoglalása, 1597.
|
A program résztvevői 1597-be utazhatnak vissza az időben, amikor gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány katonái először alkalmazták a kapupetárdát, azaz a patarát és az új fegyver bevetésével visszafoglalták a várat a törököktől - mondta Zombori Mihály szervező.
A több mint négyszáz évvel ezelőtti ostrom során faltörők, bajvívók idézik fel a harcokat, tábordúlás, vízi ütközetek mutatják be a korabeli hadviselést. A várfalakon belül és kívül mindenki átélheti a múlt sokszor békésebb hétköznapjait, belekóstolva a reneszánsz világ ételeibe, a kor divatjába és muzsikájába.
1597-ben Tata visszavétele után Pálffy Miklós seregei Gesztes és Vitány várát is visszafoglalták. Tata még abban az évben újra török kézre került Gesztessel és Vitánnyal együtt – írta G. Sándor Mária A gesztesi vár építéstörténete című munkájában.
1598-ban Pálffy Miklós és Schwarzenberg újabb hadjáratot indított az előző évben a török által visszafoglalt várakért, ennek során Pálffy seregei az év augusztusában újra felszabadították Gesztest is.
A hétvégi tatai rendezvényen szombaton vízi csatát rendeznek az Öreg-tavon, majd párviadalok zajlanak a Kastély-téren és a várban. Este ötkor kezdődik a várért vívott létrás ostrom – közölte az MTI.
Vasárnap tíz órakor követjárás indul a keresztény táborban, majd a törökök a tábor ellen vonulnak, a felvonulást csata követi. A patarát délután háromkor vetik be a főkapunál. A korabeli beszámolók szerint Győr felszabadításánál is a Tatán kipróbált fegyver indította el a sikeres ostromot.