Májusban lesz a kerékpáros Vértes Maraton


A tavaly életre hívott maraton folytatásaként május 12-én rendezik meg az idei Vértes Maratont. A verseny a Villaparkból indul majd.

A verseny főrendezője Rónai Ferenc (Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub) mellett a pálya megtervezésében és kijelölésében idén is a Bringabanda SC két élversenyzője, Baros Bálint és Búr Zsolt segédkeznek. 

A rövidebb táv, ami egyben a hosszú táv első köre is, mindenkinek teljesíthető „akadályokat” tartogat.