Adam Müller Guttenbrunn a dunamenti svábok nagy költője így mutatja be a telepesek regensburgi állomását:
„A kivándorlók, amelyek az első „Kelheimi-tutaj"-ra kerültek, kora reggel benyomultak a Szent-Jakab és Szent-Emerán templomok gyóntatószékeihez, semelyikük sem akart a szentgyónás és áldozás nélkül maradni. A Szent Péter templomnál pedig tizenhárom fiatal pár házasodott össze, akik itt jutottak gyors elhatározásra. A császár nem engedi őket át a határon, amíg nem döntöttek. Amitől őket otthon eltiltották, az most kötelező volt. 0 mily szívesen engedtek, és váltak keresztény párrá. Ok jobban illettek egymáshoz, mint a többi (pár)... Egy Nassaubeli leány és egy parasztfiú a Fekete erdőből, egy luxemburgi lenszövő és egy sváb leány Bodenseeből, soha nem kerültek volna össze az életben. Ez csak a regensburgi parancs alapján volt lehetséges. Ahogy ők összejöttek, úgy jött össze a tizenhármas esküvői szertartás többi résztvevője is, és szólaltak meg a Szent Római Birodalom német nemzetének déli és délkeleti dialektusain, csillogtak viseleteik. Hogy a párok mind értették egymást? Az nem volt biztos. Az igazi szerelem azonban áthidal minden dialektust."
Forrás: a Várgesztesi Német Kisebbségi Önkormányzat által 2008-ban kiadott, Hartdégen Sándor és Rabazzi Stepancsics Gusztáv által szerkesztett Várgesztes – Gestitz című könyv Emléktöredékek a német nemzetiségiek betelepítésének és kitelepítésének történetéből című fejezete.