KESZTLER MÁTYÁSNÉ (KRÁLL KATALIN)*

MEGÉLHETÉS

A férfiak számára az erdő, és később a bánya is biztosított munkát. Mellette még megművelték földjeiket - kis parcellák, sovány földek - mely az állatok részére takarmányt biztosított. Az igavonó állatokat (elsősorban szarvasmarha, kisebb részben ló) a férfiak látták el, a kisebb állatokat - tyúkot, libát, sertést - a nők etették. A tehenek fejese is asszonymunka volt. A nagyszülők, ha már nehezebb munkát nem tudtak végezni, legeltették a teheneket. Ebbe a munkába a gyerekek is besegítettek. A háztartási munkát az asszonyok és nagyobb leányok látták el. Ezek a nagylányok mikor 12 éves korukban kimaradtak az iskolából, a téli hónapokban szolgálni mentek (cselédnek) — többnyire Budapestre — hogy megkeressék a kelengyére valót. Farsangra, esküvőre és nagyobb ünnepekre hazakéredzkedtek szabadságra. A legtöbben a nyarat itthon töltötték, segítettek a földeken a kapálásban, aratásban, aztán ősszel - mikor már könnyebb lett volna a munka otthon - újra szolgálni mentek a városba. Többnyire helybeli legényhez mentek feleségül, és gazdasszonyokká váltak.

ÉPÍTKEZÉS

A II. világháború előtt Gesztesen csak két utca volt, a fő utca, és egy mellékutca (Új utca) a temető felé. A fő utcának csak egyik oldala volt házakkal beépítve, a másik oldalán kertek, a káposztás kertek voltak. Ezért is terjedt el, hogy „Gesztesen csak egy oldalon sütik a libát". Néhány közösségi épület volt: az iskola, a templom, a kocsma. A mai kultúrház az 1960-as évek elején épült. A lakóházak legtöbbször saját kivitelezésben készültek, összefogva a rokonsággal. Az alaphoz az erdőben követ szedtek, amit a tehenes fogattal hazaszállítottak, A falakat a saját készítésű vályogtéglával húzták fel. Az agyagot a falu végi agyagveremből hozták tehenekkel, szekéren haza, aztán kapával, ásóval - vízzel - péppé keverték, töreket kevertek bele, amit lábbal tapostak a pépes agyagba. Az agyagtéglákat fa sablonokban alakították ki.

Volt ugyan néhány mesterember a faluban - asztalos, bognár kovács -, de nekik nem volt elegendő munkájuk itthon. így, más munkát is kellett keresniük. Nyáron aratni jártak, télen fát vágni. A házak a II. világháború előtt nagyjából azonosan épültek fel. A legtöbb házban két szoba volt - egy lakószoba, és egy „tisztaszoba"(ez az utcára néző szoba volt általában) - egy konyha, egy folyosó és egy kamra. Fürdőszoba nem volt, bár a családokban 5—6 gyerek gyakori volt. A gyerekeket lavórban, teknőben és néha a tóban fürösztötték.

A lakást nehéz volt tisztántartani. A konyha közelében volt az istálló, a csizmát nem mindig húzták le a férfiak. A trágyadomb is ott volt a közelben, sok volt a légy. Egyik mesélőnk - Pillmann Józsefné (Beck Erzsébet, 1934) — így mutatta be az akkori körülményeket: „A konyha padlója mozaiklappal volt nálunk burkolva, a szobáé agyaggal. A szobapadlót minden héten fel kellett »meszelni« (vizes söprűvel. meszelővel), aztán homokkal felszórni, majd vízzel fellocsolni. Ha az ember a szobából kijött a konyhába, már ki is hozta a lábán a homokot. Kétszer annyit kellett akkor takarítani, mint most. Akkor is szerette az ember a tisztaságot."

Mózer Józsefné mesélte: „Az egész család egy szobában lakott. Volt 3-4 ágy, melyekben gyakran 3-1 gyerek is aludt. Volt gyerekágy is, az un. »tolóágy«. Ennek volt egy fedőlapja, és azt rátéve nappal asztalnak használtuk az ágyat. Este levéve a lapot, kihúztuk az ágyat, és azon aludtunk."

Voltak házak akkoriban, ahol egy udvarban három család is élt. A Menoni-, a Reich-, a Schaffer-ház. Ez az együttélés egyáltalán nem volt könnyű és problémamentes. Ilyen ház azonban kevés volt. Annak ellenére, hogy szinte mindenütt több generáció is együtt élt egy házban, generációs probléma alig volt. Egyik mesélőnk kuncogva meséli emlékeit: „Mikor összeházasodtunk, a szülők három napra a szomszédságba költöztek a rokonokhoz. Ez volt a nászutunk. Azután egy szobában éltünk velük. Együtt főztünk. Irányítani a nagymama irányított."

ÉNEK, TÁNC

Akkoriban nem volt külön dalkör, tánccsoport, mégis a régi dalokat megőriztük. A lányok és a fiúk vasárnap a litánia után találkoztak, és végigénekeltek az utcán (falun). Elöl a lányok, kart a karba öltve, több sorban, ringatva a szoknyájukat. Mögöttük pedig a legények. A kicsik a nagyoktól tanulták el az énekeket, és így adták át azokat generációról generációra. Ősszel jött a kukoricafosztás, télen tollfosztás, mind alkalmak a közös éneklésre, mesélésre. Ebben a gyerekek is résztvettek, akik nagy érdeklődéssel, néha tátvamarad szájjal hallgatták a történeteket. A bálokat: farsang, húsvét, pünkösd, búcsú — és a lagzikat - már alig győzték a fiatalok kivárni, hogy v« gre kitáncolhassák magukat.

Mózer Jószef, a dalkör harmonikása így mesélte el zenetanulásának történetét: „Édesapámnak volt egy gombos harmonikája, és 9 éves korában mindenképpen meg akart tanítani játszani vele. Az nemigen mint. Apám mondta is: »ez a gyerek soha nem fog megtanulni muzsikálni«. Egy kis idő múlva, mikor nem volt otthon, titokban elővettem a harmonikái és gyakoroltam. Egyszer 15 éves koromban elvitt egy lagziba. Mikor játszani kezdtem, apám el volt képedve, hogyan muzsikálok. Egy ideig még tanítgatott, azután már ketten játszottunk."

Maria aus Regen, Follmeg Márton, Mózer József- harmonikások 2000.

Jelenleg a gyerekek szorgalmasan járnak zeneoktatásra az általános iskolában. Reméljük nemsokára elérik azt a szintet, hogy zenekart alapíthatnak újra a falunkban, és ápolják nemzetiségi hagyományainkat.Józsi bácsi azóta sem tanult kottából játszani. A dalokat csak hallás után játssza. Gesztesen 1959 novemberétől működött egy zenekar, 8 9 muzsikussal. Bánhidáról volt karnagyuk (Zsombok úr). Ismertek voltak a környéken, szinte minden hétvégén játszottak. Utoljára 1978-ban Vértesbogláron.

ADVENT, KARÁCSONY, ÚJÉV

Az ádventi időszak a Katalin-napot követő vasárnappal kezdődik. A bálok, szórakozás egy időre véget értek. Karácsony előtt 9 nappal kezdődően a nők egy szentképet hordozva naponta más-más háznál imádkozva, énekelve készültek a Kisjézus születésére. December 24-én, szentestén egész nap szigorú böjtöt tartottak, általában bablevest vagy babsalátát fogyasztottak. Az éjféli misét követően dinsztelt házikolbász került az asztalra. Mai napig él .1 hagyomány, hogy szenteste délutánján a gyerekek egy (mostanában két) csoportja, az ún. „Krisztkindli"-k bejárják a falut. Ebben régebben csak a lányok vettek részt, az utóbbi években azonban a pásztorok és József szerepei fiúk játsszák. Mária és az angyalok színes szalagokkal díszített fehér ruhát viseltek, fölötte vastag vállkendő, fejükön koszorú volt. A pásztorok és József szőrmemellényt vagy - kabátot hordtak. Fejükön kartonpapírból készített magas kalap volt, amelyet szentképekkel díszítettek. A Krisztkindli-csapat ebéd után a templomból indult. Először a paphoz, utána a tanítóhoz mentek, majd végigjárták a házakat. Minden házhoz becsengettek és bekiáltottak: „Loost die Kristkindl eini'.'-' (Beengeditek a Krisztkindli-ket? Mielőtt beléptek volna — ahol a házban volt kisgyerek -, a háziak odaadták a kicsiknek szánt ajándékokat, így a karácsonyi ajándékot a Jézuska hozta. Az is megtörtént, hogy a rosszalkodó gyerekeket a Kriszkindlik, a náluk levő virgácssal megijesztettek. A karácsonyi üdvözlet eléneklését követően a Krisztkindlik egy marék pattogatott kukoricát vagy zizit hagytak ajándékul az asztalon, széken. A háziak a köszöntésért régebben almát, diót, manapság inkább pénzt adtak a Krisztkindliknek. Miután végeztek, együtt elmentek az éjféli misére, melyen az egész falu részt vett. A férfiak és legények a kóruson gyűltek össze. A hosszú estét odahaza a borospohár mellett töltötték, ez magyarázza, hogy miért voltak időnként hangosak. A karácsony első napját a családok otthon töltötték, a második a rokonlátogatással telt. A vendégeket ilyenkor leggyakrabban beiglivel kínálták.

Szilveszterkor báli rendeztek a kocsmában. Január l-jén a gyerekek és felnőttek is meglátogatták a szomszédokat és rokonokat, hogy boldog újévet köszöntsenek. A gyerekek a köszöntéskor a karácsonyfáról cukrot, diót kaptak, később már pénzt is.

VISELET

A gyerekek 2-3 éves korukig szoknyácskát hordtak. Később a felnőttekével azonos ruhákat hordtak, csak kisebb méretűt.

Jelenleg a dalkör és az elmúlt évben alakult tánccsoport a régi, színes népviseletben lép fel. 1989-ben az óvoda a szülők és nagyszülők segítségével összeállított egy eredeti gesztesi népviseletet minden gyereknek. Ez a gyűjtemény folyamatosan bővül. Az ünnepeinken mindnyájunk legnagyobb örömére látjuk a gyerekeinket a régi viseletben, a helybeli, és a magyarországi német nemzetiségi énekeket énekelni és táncokat táncolni.

ESKÜVŐ

A gesztesiek még a II. világháborút követően is főleg falun belül házasodtak, csak elvétve választottak más településekről házastársat. Az eljegyzéseket szerény körülmények között, szűk családi körben tartották, ajándékot nem kapott a jegyespár. Az eljegyzési gyűrű aranyból készült, ezt a házasságkötésig a bal kezükön viselték. Az esküvőket többnyire búcsú elolt, vagy farsang táján tartották, vasárnapokon. Az a mondás járta, „ha rövid a farsang, a csúnya lányok is elkelnek, mert a fiúknak nincs idejük válogatni. Ha hosszú, akkor csak a szép lányoknak akad párjuk."

Nagymamák - 1976

A lakodalmat mindig háznál rendezték, a fiúnál vagy a lánynál attól függően, hogy hol volt több hely. Ilyenkor a teljes házat kipakolták. Csak kevesen fogadtak fel teljes zenekart, többnyire csak egy-két harmonikás, esetleg még egy dobos szórakoztatta a vendégeket. A násznépet a menvasszonv és a vőlegény személyesen hívta meg három héttel az esküvő előtt. Általában 40-50 főről volt szó, de később már nem volt ritka, a 100-120 személyes lakodalom sem. Ebben a faluban minden fontos dolgot együtt, közös összefogással végeztek. Nem volt ez másképp az esküvővel sem.A rokonság komoly segítséget nyújtott a családnak az előkészületek során. Lagzi előtt egy héttel az örömszülők házában összehordtak a sütés-főzéshez való legfontosabb dolgokat (tojás, liszt, cukor, vaj, dió, mák). Az asszonyok egy sütőasszony irányításával 4-5 napig készítették az édességeket. A háziak erre az a alkalomra disznót hizlaltak, amit pénteken vágtak le. K napon este a meghívott családok egy-egy tyúkot hoztak, amit szombaton közösen vágtak le. Bor volt minden háznál, de a vőlegény apja gyakran Mórról vagy Pusztavámról is hozott. A gyerekek házi készítésű szörpöt ittak. Szombaton délután 10 koszorúslány kosárral felkereste a meghívottakat, es összegyűjtötték a tálalóedényeket. Ha a templomi esküvő vasárnap délelőtt volt, akkor már szombaton délután ment a jegyespár a tanúkkal a polgári házasságkötésre, ami Kecskéden volt, mivel ott volt a Hivatal. Ha vasárnap délután volt a lakodalom, akkor délelőtt esküdtek az anyakönyvezető előtt.

Az esküvő napján a vőlegény rokonai a vőlegény házánál, a menyasszony rokonai a menyasszony házánál gyülekeztek. Mind a menyasszonyt, mind a vőlegényt az első vőfély kérte ki a szülőktől. A vőlegény, rokonai kíséretében elment a menyasszonyért. (A menyasszony mindig otthon varrt fekete selyemszoknyát és joppalt, fehér slingelt kötényt, fehér harisnyát és fekete spanglis cipőt viselt. A díszes koszorút készen vásárolták.) A menet a lányos háztól a templomba vonult. Elöl ment a zenekar, majd a kisebb gyerekek. Őket követte a menyasszony az első és a második vőféllyel, majd a vőlegény két koszorúslánnyal. Ekkor következett a fiatalság, a koszorúslányok vőfélyeikkel, majd a keresztszülők (akik egyben a tanúk voltak), s a többi vendég. A sort a nagyszülők és a szülők zárták.

A templomi szertartás a mostanihoz hasonlóan, de németül folyt. Visszafelé az újdonsült férj már jobbján kísérhette ifjú feleségét. A menet a lakodalmas házhoz vonult, ahol a bejárati küszöb jobb felén a menyasszony, baloldalt a vőlegény fogadta a rokonok, meghívottak jókívánságait. Egy pohárka frissítő után mindenki hazament átöltözni. Visszafelé jövet fehér konyharuhába csavarva hozták az evőeszközt. A vőfélyekről a koszorúslányok gondoskodtak. Az esküvői ebédet a közeli rokonok és a testvérek szolgálták fel közös imádkozás után. A menü általában azonos volt minden lakodalomban: tyúkleves, főtt hús, paradicsommártás, húsos káposzta, pecsenye, rántott hús, savanyúság, torták és sütemények. Ebéd után következtek a szellemes, vidám pohárköszöntők s a komoly, tartalmas jókívánságok. A sort az első vőfély kezdte, majd egy nagy tállal körbement a vendégek között. A férfiak a mondókájuk után pénzt dobtak a tálba, az asszonyok ilyenkor adták oda az ajándékokat (edényt, ruhát, ágyneműt). A fiatalság, sőt a gyerekek is mondhattak pohárköszöntőt. Ezután jelent meg a szakácsnő bekötött kézzel - mert „leforrázta" azt - nagy merőkanállal, s ő is körbejárt egy kis orvosságra valóért. Csak ezután következett a tánc, amit szintén az első vőfély kezdett, három számot táncolt a menyasszonnyal. Ha esetleg ebéd közben ellopták annak a cipőjét, most a vőfély visszavásárolhatta. Éjfélkor kezdődött a menyasszonyi tánc. A két első vőfély, a fiatalság, a násznagyok, a többi vendég, majd a szülők táncoltak a menyasszonnyal. Végül az első koszorúslány mondóka kíséretében levette a menyasszony fejéről a koszorút (melléklet), aki ezután félrevonult, hogy menyecske ruhába, piros szoknyába bújjon. Ekkor szolgálták fel a vacsorát, paprikás csirkét és mindenféle finomságot, ami az ebédről maradt. A mulatság reggelig tartott. Másnap a háziakra s a nekik segítő közeli rokonokra nagy munka várt. Elmosogattak, az egész házat kitakarították. A koszorúslányok délután visszahordták az edényeket. A háziasszony szétosztotta a megmaradt süteményt, s kóstolót küldött a rokonságnak.

SZÜLETÉS

A gesztesi családokban a háború előtti időkben általában 4-5 gyermeket neveltek, de nem volt ritka a 7-8 gyermek sem. A várandós anyával semmilyen kivételt nem tettek, nem kímélték, ugyanúgy ki kellett vennie részét a munkából, mint a család többi tagjának. Ha egészséges volt, az egész terhesség alatt nem látta orvos. A babakelengyét - ingecskét, réklit, pólyát, flanel pelenkát - az anya, illetve a nagymamák készítették el. A pólya liba-tollal kibélelt nagypárna volt, amelyet hímzett kék, illetve rózsaszín selyemszalaggal kötöttek át. A bölcsőt asztalos vagy ügyes kezű férfiember készítette. Ez több gyermeket is kiszolgált. Aljába szalmazsák került, erre házilag szőtt vászonlepedőt terítettek. Az asszonyok otthon szültek. A szülés levezetésében általában idős falubeli asszony segédkezett, később Somlóról, illetve Környéről hívták a bábát, aki 3 napig kijárt a gyermekágyas anyát ellátni. Legtöbbször az asszony édesanyja vagy idősebb nővére volt még jelen a szülésnél, férfi nem lehetett ott. Szülés után az anyák 3-4 napig feküdtek, ilyenkor a háztartás ellátása a nagyanyára hárult. A keresztanyának az első 3 napban jelentős szerepe volt. Reggelit és ebédet hozott az anyának, együtt is étkezett vele. Reggelire kuglófot vagy fonott kalácsot, tejeskávét vitt rózsás edényben, melyet csak erre a célra használtak. Az ebéd tyúkhúsleves, illetve borleves, valamint főtt hús és szósz volt. Ezt cserépedényben, csipkés kendővel letakarva, kézben vitte a komaasszony. A keresztszülők a rokonok közül, gyakran az anya keresztszüleinek gyerekeiből kerültek ki, és ritkán a barátnők közül. Szokás volt az újszülöttet minél hamarabb megkeresztelni, általában a születést követő első vasárnapon. A keresztelőt szűk családi körben ünnepelték. A templomi ceremónián a szülőkön kívül csak a keresztszülők és a bábaasszony vett részt, az anya néha el sem tudott menni, hisz még ágyban feküdt.

TEMETÉS

Régen súlyos betegeket otthon ápoltak a hozzátartozók. Kórházban csak nagyon ritkán, mert az drága volt. A papot minden haldoklóhoz elhívták, aki meggyóntatta, megáldoztatta és feladta neki az utolsó kenetet. Ha valaki ilyenkor az utcán találkozott a plébánossal, annak meg kellett állnia, letérdelnie, és csak akkor folytathatta útját, ha már elment mellette a plébános. A halottat a temetésre a közeli hozzátartozók készítették elő: megmosdatták, felöltöztették — a nőkre fekete kendőt és ruhát, a férfiakra fehér inget, fekete mellényt adtak. A fiatal lányokat koszorúban, fehér ruhában temették el. Ezután deszkára fektették, lepedővel letakarták. A ravatalt otthon, az úgynevezett „tisztaszobában" állították fel. A koporsót asztalosnál rendelték meg, 2-3 nap múlva temették el a halottat. A halált követő első éjszakán a családtagok és rokonok egész éjjel virrasztottak, óránként közösen imádkoztak a halott lelki üdvéért. Éjfélkor tartották a halotti tort. A következő napon, pedig déli és esti harangszó idején szintén imádkoztak. A sírásás a szomszédok és a komák - 4 férfi - feladata volt. A koporsót is ők vitték a háztól a temetőig. A halottas háznál az egyházi szertartás kezdete előtt egy előimádkozó segítségével a fájdalmas rózsafüzért mondták németül, amíg a pap megérkezett. Az egyházi szertartás latin nyelvű volt, és a végén a plébános német nyelvű búcsúztató énekkel köszönt el a halott nevében a rokonoktól és a barátoktól. Ezután harangszó kíséretében elindult a menet a temetőbe. Temetés után a részt vevő nők és gyerekek hazamentek, a férfiak pedig a kocsmába. Közeli hozzátartozó esetében a gyász 1 évig tartott. Ez idő alatt csak feketében jártak, nem mentek szórakozni, még a gyerekek sem.

AZ ISKOLAI ÉLET

Az iskoláról szóló első feljegyzések 1781-ból származnak. Eszerint az iskola a falu szélén állt, egy szobája, kis kamra, kis konyha és egy szegényes istálló tartozott hozzá. A szoba volt a tanterem és egyben a tanító lakószobája is. Az épület vályogból készült és szalmatetős volt. Néhány évvel később az iskola a falu közepére került, ahol ma is van. Akkor valószínűleg még ugyanaz a helység szolgált tanteremként és lakásként. A tanítónak eloszol 1875-ben építettek különálló lakást. A 20. század elején a földesúr renováltatta az épületet. Az iskolát 2/3 részben az Esterházy család, 1/3 részben a római katolikus egyház tartotta fenn. A tanítói lakás, amely még ma is áll (az utóbbi években varroda működik benne) 1913-ban épült. 1938-ban a gróf új osztálytermeket építtetett. Ezt 1958-ban egy tanteremmel és egy nevelői szobával bővítették. Ebben a nevelői szobában volt az orvosi rendelés is (az orvos Környéről, később Vértessomlóról járt ide) heti egy alkalommal. A melléképületek a szolgálati lakás mellett az udvaron helyezkedtek el.

A gyerekeknek heti két alkalommal volt hittanórájuk, amiket a plébános tartott meg. A tanítók 1976-ig mindig helyben laktak, szolgálati lakást kaptak, egyikük sem származott a faluból.

A gyerekek 1-tól 6. osztályig tanultak itt, mindannyian egy teremben. A tanulólétszám átlag 50-60 gyerek volt. A 6. osztály végén kimaradtak az iskolából, legtöbbjüknek ekkor szolgálni kellett mennie a városba, legtöbbször Budapestre. Az otthon maradottak, ha idejük volt hozzá még két évig úgynevezett „vasárnapi vagy ismétlő"' iskolába járhattak. Itt átismételték az addig tanult fontosabb dolgokat, és főleg a téli időszakokban kosár- és szatyorkészítést is tanultak. A kisdiákoknak csütörtöki napokon nem volt tanítás, ezek a napok az ismétlőiskolások tanítását szolgálták. Ha valaki otthon tartózkodott, és ennek ellenére nem ment el ezeken a napokon az iskolába, azt a pap szigorúan megbüntette.

Az egyházközség gondoskodott az iskoláról, a tűzifát a gróf, illetve az erdész biztosította. A tanító az egyházközösség alkalmazottja volt (kántortanító) és a községtói használatra szántót és rétet kapott. Ez volt az úgynevezett tanítóföld. A tanítónak legtöbbször egy cseléd segített a földmunkában. A mezőgazdasági munkában az itt élő emberek is segítségére voltak.

Ezen kívül neki is, és a plébánosnak is szüretkor, disznóvágáskor, családi ünnepek alkalmával kijárt a kóstoló.

Az 1900-as évek elejétől a tanév szeptember elsejétől június elejéig tartott. Tanév közben karácsonyi és húsvéti szünet volt. Az egyházi ünnepeken (pl.: hamvazószerda, pünkösdhétfő) szintén szünetelt a tanítás. A tanítás kezdete előtt a tanulóknak fél 8-kor az iskolában kellett lenniük, ahonnan a tanít o vezetésével reggeli misére mentek a templomba. A fiúk voltak a ministránsok, a szöveget meg kellett tanulniuk latinul, akkoriban az egyházi i tartások nyelve ez volt (1964-ig). (Latinul nagyon szépen, ünnepélyesen hangzott, bár nem értettük. H. S.)

Iskolások - Schüler 1930

Iskolások - Schüler 1942

A tanítás kezdete és vége előtt a Miatyánkot kellett elimádkozni. A délelőtti tanítás négy órából állt, közben egy rövid szünet volt. Azután hazamentek ebédelni. Délután még két tanítási órájuk volt. A tanítás befejezése után a gyerekeknek szüleik után kellett menniük a földekre, ahol estig kinn maradtak és segítettek. Házi feladatukat csak este, gyertyafénynél vagy petróleumlámpa világánál írták meg. Ha a család nagyobb munkát végzett (pl.: kukoricatörés, szüret, burgonyaszedés), otthon maradhattak a gyerekek, hogy segítsenek szüleiknek. Az iskola berendezése nagyon egyszerű volt. Egy tábla, egy tanári asztal és a tanulópadok. A padok négy személyesek voltak. A jobb oldalon a fiúk, a bal oldalon a lányok ültek. Az ablakokon nem volt függöny, helyette az ablakok alsó tábláit mésszel fehére festették, hogy óra közben ne tudjanak kifelé bámészkodni. Nagyon szigorú fegyelem volt. Ha valaki nem fogadott szót, vagy rendetlenkedett, az megismerkedett a mogyorópálcával. A mai tanulók nagyszülei még mondogatták azt a verset, amelynek magyar jelentése ez:

Hatszor hat az harminchat,

a gyerekek nem tanulnak,

a tanító szorgalmas,

pálcájával odacsap.

A tanulók egyszerű ruhákban jártak, fő szempont a tisztaság volt. Cipőt nem viseltek hétköznapokon, helyette klumpát hordtak, amit a terem bejáratánál levettek, hogy a padló tiszta maradjon.

A falu lakói szinte teljes egészében német nemzetiségűek voltak, akik anyanyelvüket két évszázadon keresztül megőrizték és a stájer-bajor tájszólást beszélték. Az egy-két nem német nemzetiségű család gyerekei automatikusan átvették az itteni gyerekektől a helyi német nyelvjárást, és ez természetes volt a számukra, hogy így beszéljenek. Az iskolában hetente kétszer két német órájuk volt, ahol irodalmi németet tanultak, egyébként az oktatás nyelve magyar volt, mégpedig azért, hogy magyarul is megtanuljanak. Ennek okáért például 1931-ben azért választották a magyar származású Molnár Jánost tanítónak, mert úgy gondolták, mivel magyar az anyanyelve, tőle a gesztesiek jól megtanulhatnak magyarul.

A II. világháború alatt megváltozott a helyzet. Az oktatás nyelve most a német lett. A háború során egy évig nem volt tanítás, mivel a tanítót katonának vitték, helyettest pedig nem találtak. A háború után a városban járva, az ottaniak gúnyolták a német nyelvet használókat. No, meg szégyellték is, hogy törik a magyar nyelvet. Megkezdődött az asszimiláció. A családokban is egyre kevésbé használták a régi anyanyelvet. Felnőtt egy olyan generáció, amely sem a német tájszólást, sem az irodalmi nyelvet nem beszélte jól.

De már vannak olyan jelzések, amelyek arra utalnak, hogy javul a helyzet. A mai iskolások számára lehetőség van - és ezt a Burschenschaft Brixiának is köszönhetjük -, hogy őseik anyanyelvét intenzívebben tanulhassák, mint az előző években. Az eredmény már megmutatkozott. A tanulók az évenkénti megyei német versenyeken jó helyezéseket érnek el. Az iskola ma (1998) 1-2-3. osztályosokat oktat. Itt a németet, mint nemzetiségi nyelvet tanulják, de lehetőség van arra (a nagyoknak is, akik Vértessomlóra járnak iskolába), hogy heti 2 alkalommal délutánonként németoktatáson vegyenek részt. Az 1981-ben alapított óvodában is folynak német foglalkozások.

APRÓSÁGOK

(Hartdégen Sándor)

Ti Hózn tán Prot pocha. (Die Hasen tun Brot backen). „A nyulak kenyeret sütnek" - mondják a gesztesiek, mikor látják, hogy eső után az erdőben foltonként felszállt a pára.

Frisch und g'sund, frisch und g'sund, peiazt ti kha toda Hund! - frisch und gesund, frisch und gesund, beißt dich kein toter Hund - mondták ...

Régen, ha a szülők elutaztak valahová, és nem sikerült vásárfiát hozni szokták mondani a gyerekeknek, mikor azok érdeklődtek mit hoztak: „a süvenez woataweil, und a kauadianaz nichsel" - ein silbernes Warteinweilchen, und ein goldenes Nicht'sel - (ezüst várjegykicsit és arany semmicskét). A gyerekek ezt a kis szellemeskedést persze nem találták olyan humorosnak, mint amilyennek azt a szülők szánták.

Ti Juun haum g'räft - a zsidók verekedtek -, magyarázkodtak a szülők elutazásból hazatérve a gyerekeknek, ha nem hoztak ajándékot.

Április elseje - mint általában az országban - a bolondozásuk, egymás ugratásának a napja volt gyerek korunkban. Gereblyemagért, reszelőzsírért küldtük a boltba, akit rá tudtunk erre szedni. „Április bolondja, május szamara" - csúfolódtunk azzal, akit sikerült beugratni.

INDEX

* Az anyagot Kesztler Mátyásné a Várgesztesi Általános Iskola vezetője által szervezett csoport (az iskola, óvoda munkatársai és a dalkör hölgy tagjai) gyűjtötte.