Várgesztes története

RABAZZI STEPANCSICS GUSZTÁV

Ajánlás:
A ma élő ember kíváncsiságát - kik voltak elődeink, hogy éltek, milyen volt kapcsolatuk egymással és környezetükkel - igyekszik kielégíteni - a teljesség igénye nélkül - a történeti rész. A tárgyi és az írott emlékek tanúsága szerint ez a terület az őskortól napjainkig lakott volt. Dobosi Viola régész erről így ír: „Nincs az országnak még egy kb. 1000 km2 nagyságú területe, mint Komárom-Esztergom megye ezen területe - ebbe Várgesztes is beletartozik - ahol az emberiség történetének elejétől napjainkig folyamatosan ne éltek volna emberek."Kalandozzanak velünk, ismerjék meg a falu történetét Haraszti Mihály, Fatuska János Rabazzi Stepancsics Gusztáv és Hartdégen Sándor kalauzolásával.







Az őskortól a németség betelepüléséig


ŐSTÖRTÉNET: AZ EMBERI ELŐD ÉS AZ ELŐEMBER


Az ember biológiai fejlődésének legősibb időszakából - 10 -12 millió év — környékünkön nincs lelet. A Kárpát medencében is csak Rudabányáról ismert az „átmeneti egyed" - tudományosan a RUDAPITHECUS - a lelőhelyről elnevezett ramapithecus maradványa. Ez a főemlős népesség az egész óvilágon elterjedt, de nem volt gyakori, az őket követő hosszú időszakból nem ismerünk leleteket. Ittlétünk bizonyítéka csak a folyamatosságnak. Az evolúció következő szakaszáról csak Afrikában találtak bizonyítékokat - AUSTRALOPITHECUSOK.
Az ezt követő korok mindegyikéből van a környékről lelet, és így ezek az ősök itt is éltek, ha itt még nem is kerültek elő maradványaik. Ezek a korok a PALEOLITIKUM - őskőkor - részei alsó paleolitikum - esetünkben 500-350 000 év -, középső paleolitikum - 150-100000 kb. - és felső paleolitikum - 30-10 000 évre tagolódik. Ezek a történeti korok a földtörténet jégkorszakára - pleisztocén - mai korára - holocén - esnek, és a kétmillió évtől a napjainkig terjedő időszakát foglalják magukba.
A fenti időszakból, az alsópaleolitikumból legjelentősebb lelet a VÉRTES-SZŐLŐSI ELŐEMBER - Homo erectus seu sapiens paleohungaricus - Thoma, vagy ahogy az ásató- munkás kérésére Vértes László elnevezte SÁMUEL. „Sámuel" az emberi törzsfejlődés biztos állomása! Ez az emberfajta - Homoerectus - a jégkorszak alatt népesítette be az óvilágot Pekingtől Portugáliáig, Németországtól Jáváig. A Kárpát-medence ez időig egyetlen lelőhelye a vértesszőlősi. Vértesszőlős közelsége miatt állíthatjuk, hogy ez az előember itt is élt, feltétlen vadászó, gyűjtögető területéhez tartozott! A folyók jó vadászterületet és tájékozódási pontokat biztosítottak számára, a gyors járásával könnyen elérhette „állandó táborhelyét". Több napra is elhagyhatta táborhelyét, hisz a „csontpásztor" őrizte tüzüket. Ismerjük meg Sámuelt és társait! A régészet és segédtudományai segítségével tudjuk, hogy a Kárpát-medence 300000 km 2 területe nem több mint 30000 gyűjtögető-vadászó életmódot folytató embert tudott - e korban eltartani! Ebből következik, hogy egy gyűjtögető-vadászó embercsoport megélhetéséhez legalább 100 km2-re volt szükség. A fennmaradás sikeréhez 25-30 fős közösség szükséges és egyben elégséges is! Egy ilyen kisközösség - férfiak, nők, gyerekek, öregek - gyűjtögetett, vadászott, tüzet tartott életben, készített eszközöket, figyelte az állatok vonulását, nevelte utódait. Tudjuk róluk - fellelt csontjuk, lábnyomaik alapján -, hogy kb. 150 cm magasak voltak, testüket szőr borította. Tudjuk még - az ásatások egyéb leleteiből -, hogy növények gyümölcsein, levelein, gyökerein kívül az állatok húsát, csontjaikból a velőt fogyasztották. A természetből - villám sújtotta fából - a tüzet „otthonukba" vitték, s vele védték magukat a hidegtől és az állatoktól! A tüzet zsíros csontokkal táplálták, s ha több napra elmentek, földdel befedték! — Vértes László az ásatás helyén rakott tűzbe zsíros marhacsontokat tett és földdel befedte, három nap múltán kibontotta, és a csontok ekkor még izzottak, így bizonyította az állítását! Tudjuk még róluk - a több ezer kőeszköz ittlétéből -, hogy a folyó partján kavicsokat gyűjtöttek és néhány ütéssel élessé tették, vagyis szerszámot készítettek belőle. E területen az előember több alkalommal - legalább 5 - több évezreden keresztül „tanyázott", és az „alkalmak" között több évtízezred is eltelhetett. Az előember tehát ezt a helyet élete számára igen alkalmasnak találta. A lelőhelyen Skoflek István több mint 200 növényfajt talált meg a kor növényzetének levél- és termésnyomat formájában! A növényfajok között több, mára már kihalt faj is volt. Az ősállattan kutatói is szerencsével jártak. A kor növényevő állatainak csontjait az ember „tanya"-helyén, a ragadozók csontjait „egy kútban" és környékén az ember - két egyed - csontjait az 1. számú lelőhelyen, lábnyomát és az állatok lábnyomát a 3. számú lelőhelyen találták a mésztufába „merevedve". Mindezekből ismerjük a növény- és állatvilág szinte minden képviselőjét a környékről.

AZ ŐSEMBEREK


A középső és felső paleolitikum -100 000-10 000 - időszakából hazánkban több száz az ŐSEMBER-i homo sapiens-lelőhelyek száma. Komárom-Esztergom megyéből is közel két tucat lelőhelyet ismerünk. Várgesztes története szempontjából két lelőhely érdemel említést, hisz ezek közelségük miatt „Várgesztesiek" is. Ez a két lelőhely a Tata-porhanyó bánya és a Tatabányai Szelim-barlang igen gazdag leletanyagaival. Tanúságuk szerint az ekkor itt élt ősemberek az előemberekhez hasonló életet éltek. Megélhetésükhöz 30-50 fős csoportok - hordák - esetén minimum 100 km2-re volt szükségük. Még mindig pattintott kőeszközöket használtak, valamivel finomabban megmunkáltat, mint az előember. Kőeszközeik között már nemcsak 2-4 cm nagyságúak voltak, előfordult már 8—10 cm-es is! A növény- és állatvilág közel olyan, mint az előember korában, bár ekkorra már tudunk kihalt növény- és állatfajokról - pl. kardfogú tigris. A növény- és állatvilág egyre hasolatosabbá lesz napjaink élővilágához. Az ősember továbbra is csak gyűjtögetéssel és vadászattal-halászattal tartja fenn magát. Megjelennek eszközeik között kultikus eszközök, pl. átfúrt állatszemfogak, a mammut foglemezéból készült „csurunga". Mindkettőt bőrszíjon nyakban viselhették, mágikus erőt tulajdonítva nekik. A jégkor legvégén a gyűjtögető-vadászó csoportok „talán követték az elvonuló állatokat, pl. rinocéroszokat" - eltűntek a területről. Helyükön új élelemtermelő-állattenyésztő, majd földművelő-neolitikus népcsoportok jelentek meg.

ŐSKORI NÉPEK A JÉGKORSZAK UTÁN


Arról a hosszú időszakról, mely a jégkorszak vége és az első agyagedényeket készítő újkőkori népcsoportok megjelenése között eltelt (10 000-kb. 5000-ig), szinte semmit nem tudunk. A neolitikus (új kőkori) népcsoportok a Balkán felől népesítik be először a Dunántúl déli, majd északi területeit. Hozzánk legközelebb Tata és Tatabánya határából, szórványanyagokban csak az Által-ér mellől vannak leletek. Ezek tanúsága szerint az itt élők csiszolt kőeszközöket (kőbalta, nyílhegy stb.) használtak, korongozás nélküli agyagedényeket készítettek. Agyagedényeiket vonaldíszekkel, „később"? ún. kottafejes díszítéssel látták el! Az eszközeik között megjelennek a rézből és bronzból készült tárgyak („fejsze", lándzsa, csákány, sarló). A tartós helyben lakásra utal, hogy megjelennek „házaik", temetőik. A tartós helyben maradás új gazdálkodási formát feltételez - állattartás, földművelés -, de még igen számottevő a gyűjtögetés és a vadászat. A vasat megmunkálni képesek nyugatról népesítik be a Dunántúlt, és megjelennek megyénkben is. A tőlük származó vasleletek szórványleletként a környezetünkben is előkerültek. Nagy, értékelhető mennyiségben hozzánk legközelebb Süttőn. Az előkerült leletek tanúsítják, hogy az agyagedényeket korongolták, gazdagon díszítették, és ezek nemcsak temetkezési célokat szolgáltak. Nagy méretük a tárolást is lehetővé tette. Vas és egyéb fémeszközeik között lándzsát, nyílhegyet, sarlót, lószerszámot, (fibula) övvereteket stb. találhattak. A feltárás az egyhelyben lakást is bizonyította, hisz „épület" maradványait is kimutatták! Az időszámítás kezdete körül a kelta népcsoportok a Dunáig terjeszkedő Római birodalom alattvalóivá lettek.

VÁRGESZTES A RÓMAI KORBAN


A rómaiak ittléte a Kr.u. I-V. századokra tehető'. Ebből a korból már Várgesztesről is vannak tárgyi emlékek. Weisz János lelkész 1969-ben írt tanulmányában erről így ír: „kerültek azonban elő leletek a mai Várgesztes határában is, Pallanik János tulajdonában vannak római téglák és római malom - kő —, a téglákat Richter János szántotta ki az alsó Stockacker-dűlőn. A malmot Pallanik személyesen találta". A középkori várba építve is találtak római kori emlékeket (faragott köveket, szarkofágmaradványokat).
Várgesztes és környékének egyik legkorábban megismert római kori emlékei közé tartozik az a két oltárkő, melyet a Székesfehérvári Múzeumban és a környei plébánián őriznek.
2002-ben a településtől északra fekvő szántóföldön a Kuny Domonkos Múzeum (Tata) leletmentése során Kissné Cseh Julianna ásatásával, késő római település részlete került napvilágra. A feltárás során egy edényégető kemence, s két - kőből és peremes téglából rakott - kemence omladéka került elő. Ez utóbbi két objektum helyét a római kori fazekas anyagnyerő, majd szemetesgödörnek használta, melynek köszönhetően nagy mennyiségű kerámia, köztük sárgás-zöldes és barna mázas korsók, dörzstálak töredékei és téglatöredék került elő. A leletanyag alapján a település a Kr.u. IV. században is lakott volt.
A római korra a népesség jelentősen megszaporodott a terület népességet eltartó ereje megnőtt, a földművelésre és állattenyésztésre való áttérés általánossá vált, a vadászat és gyűjtögetés elvesztette uralkodó gazdasági jelentőségét, magyarul egyre kevésbé szolgálta a megélhetést! Az állandóan lakott települések száma megnövekedett, környékünkön a római korra jellemző építmények, épületek, utak, települések minden formáját fellelhetjük ebből a korból. A Duna mentén kialakult birodalmi védvonal - limes - mentén katonai és „polgári" települések egész sorát ismerjük. Majd minden településünknek volt római megfelelője! (pl.: Környe Qurium, belső-pannóniai erődített város, Almásfüzitő: Azaum-amxiliaris tábor, Szőny: Brigetio, a hatalmas katonatábor és polgárváros). Utakat építettek, melyek közül még ma is használatos a Tata és Dunaalmás között a Kőpitére - római kori kőbányához vezető út. De út vezetett Brigetióból -Tata - Tatabánya - Dorog -Piliscsév - Aquincum irányába - Brigetio - Tata - Környe - Pécs - Shopianenak is. Tatáról Brigetioba vízvezetéket is építettek! A rómaiak által épített létesítmények a települési utakon kívül az utak menti őrtornyok- ezek a birodalom hírösszekötését is szolgálták, s belőlük több volt környékünkön. Sok veterán telepedett meg a települések utaitól távol - de ezekhez lehetőleg elérhető közelségben. Ezért igen gazdag a környéken található szarkofágaik - sírköveik - leletanyaga. Hozzánk legközelebb ilyet Környebányán, Tatabánya több pontján, Tatán találtak! Igen gazdag római kori anyag található Környén a plébánia udvarán, melyet e környékről Endrédy Zoltán plébános gyűjtött össze - sajnos nem szakszerűen! A tatai Kuny Domonkos Múzeum római kori anyaga gazdag - e kor sokrétű anyagában! A római birodalmat megroppantja, majd ki is űzi a Kárpát - medencéből a népvándorlás! A túlszaporodó népességet az eddigi területek eltartani nem tudják, s így egész népcsoportok kelnek útra új hazát keresni. A mostoha természeti viszonyok és a már kialakult és több embert eltartani nem bíró birodalmak megszabják a népvándorlás irányát is, amely nagyjából kelet-nyugat irányú. A római birodalom lakóit gótok, hunok, longobárdok, avarok, frankok, szlávok váltják fel.

VÁRGESZTES A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN


A népvándorlás kora a római birodalom bukásától a magyar honfoglalásig terjedő idő - a IV. sz. végétől 896-ig. Igen találó a korra ez a kifejezés, hisz hazánk területén sokszor 40-50 évenként váltották egymást a népcsoportok. Tárgyi emlékek e korból Várgesztesen még nem ismeretesek! Hozzánk legközelebb Csákváron és Környén kerültek elő a keleti gótok - akiket a hunok „löktek" korábbi területükről a Kárpát-medencébe — tárgyi kultúrájára jellemző leletek. A leletek azt bizonyítják - különösen a környei és az almásfüzítői -, hogy keveredett és egymás mellett élt a római és barbár keleti gót! A római műhelyek továbbélését bizonyítják a kor tárgyai. A 420-455-ös évek során a hunok jelenlétéről tanúskodnak az itt található tárgyak, ezen leletek szegényesek. Környékünkön nincsenek! 455 után Pannóniát a nyugati gótok foglalják el. E korból is szegényes a tárgyi emlék környékünkön Tatabánya-Sárberek városrészből ismert a korra jellemző magányos női sír lelete - szegényes! A germán törzsek V—VI. sz.-i ittlétét környei és szákszendi leletek bizonyítják. A longobárdok jelenlétéről egy Tatabánya-kertvárosi, madárfejjel díszített korongos fibula tanúskodik! A VI.sz. közepén kezdetét veszi az avarokmintegy 350 évig tartó uralma. Uralkodásuk kora időszakából a VI-VII. század fordulójáról környékünkön több helyről került elő gazdag leletanyag. így Vértessomló, Oroszlány, Környe, Tatabánya- Kertvárosból igen gazdag leletanyag került elő, míg a VII. sz. 20 -as 30-as éveiből Tatabánya-Alsógalla határából. A feltárt temetőt itt a IX. sz.-ig használták. A szlávok a Kárpát-medence északi részére terjesztik ki uralmukat, megyénk nem tartozott a morva birodalomhoz! Egyre bizonyosabb, az avarok megélték a honfoglalást, és tovább éltek az Árpád-kori népességben. Mindezt a Tatabánya-Dózsakertben Vékony Gábor régész által végzett ásatások is fényesen bizonyítják! A leletek békés ittlétről tanúskodnak, letelepült -házakban lakó - népességről, gazdag állattartókról, „utcákban" lakókról, „gazdagságról"! IX-X. sz.! A mi területeinken élő avarok telepeinek tárgyai a szakemberek szerint - kerámiáik típusai alapján a kazár Kaganatus Saltovo-majki kultúrájának emlékeihez tartozóak. Mi a helyzet a „Bánhidai csatá"-val kapcsolatban? Szvatopluk (morva fejedelem) 882-884-ben bebetört Pannóniába - a mai Dunántúl területére -, nagy csatáját Pribinával az ország északi részében vívta 830!-ban. Ezek a csaták a frank trónörökössel, egyéni csatározások voltak, nem követte őket területek ide vagy odacsatolása! Visszavágó csatájában (Szvatopluk ellen) magyarok is voltak. A bánhidai csata honfoglalással kapcsolatos története sajnos, csak monda! Szvatopluk a honfoglalás idején már nem is élt. A honfoglalás koráról IX-X. század csak „békés" települések tanúskodnak, mindezek igazolni látszanak László Gyula állítását a kettős honfoglalásról!

A LETELEPEDÉS, A MAGYAR ÁLLAM, A VÁRMEGYERENDSZER KIALAKULÁSÁNAK IDŐSZAKA


Mint azt az eddigiekből tapasztalhattuk - e tájat kedvező földrajzi helyzete - domborzata, vízrajza - minden időben alkalmassá tette a megtelepedésre. A IX. század végén jelentős számban éltek itt az avarok. A honfoglaló magyarok a 900-90l-es években szállják meg végleg ezt a területet, (egyre több régészeti lelet és már írásos emlék is tanúskodik a kor történetéről!). A letelepedés egyenletes képet mutat. Erre a régészeti leletekből és a magyar törzsek neveiből keletkezett korai helynevekből, következtethetünk. Tőlünk délkeletre - az ország közepén elhelyezkedő — területek a fejedelmi Árpád-család birtokterülete volt. A fejedelemtárs, Kündü fia Kurszán téli szálláshelye az aquincumi amfiteátrumból kialakított Kurszán-vára volt, nyári szálláshelye pedig a Csallóközben. A mi területünk és a Győr -Buda közötti terület is valószínű az ő birtoka volt. Azonban Thuróczy: Magyarok krónikájában arról írt, hogy - a hét magyar egyike Előd fia vagy unokája, Szabolcs szállásbirtokai (Fejérmegyében) - a vezérlő fejedelem (Árpád fejedelem) fiainak birtokai közé ékelődött. (Szabolcs, Árpád után rangban a második a „hét magyar" leszármazottai között, és Árpáddal rokon nemzetségből való.) Ez a birtok északon majdnem a Dunáig húzódott. így inkább lehetett falunk akkori területe a Szabolcs nemzetségbeliek birtoka. Innen már csak egy lépés megtalálni a korai kisbirtokost a Csák nemzetségbeliek között, hisz ők a Szabolcs nemzetségbeliek leszármazottai. A Csák nemzetség szálláshelye a Vértes-hegység és környéke. A Csák nemzetség első szerzeménye az új hazában a Vértes-hegység és környéke. „A Csákok kezén feltűnő birtokok i. sz. 900-at követően, amikor az országunk elfoglalása megtörtént: Atya, Bárok, (Csák)Berény 1, (Lovas) Berény 2, Bókod, Celény, Csákvár, Csetke, Csókakő, Ecser, (Magyar) Egregy, Egercsér (Udvarhely), GESZTES, Kér 1, Kereki, Kölke, Környe, Legéntő, MAJK, Ondód, Orond, Oroszlánkő, Pettenol, Szár ... ZSEMLE."
Szent István államszervező munkáját a vármegyei szervezet kialakításával kezdi, (Itt jönnek „képbe" a nemzetségi szállásterületek). Megállapítható, hogy a magyar vármegyék a nemzetiségi szállásterületekből - a várral is rendelkező nemzetségfő uralmi területéből - alakultak ki. (Vörös Géza írja az 1998-ban megjelent könyvében - A Vértesi Bányászkodás történetében l.sz.tp.)! A vármegyék kialakulásával egyidejűleg a magyar egyházszervezet kiépítésére is sor kerül. Az Esztergomi érsekséget még maga a pápa alapítja 1001-ben, de a püspökségek megalapítására I. István szabad kezet kap. A megyék egyházi igazgatását az ispánok mellett működő főesperesek látták el. Az ispáni várak védelmében épültek meg az első plébániatemplomok, majd I. István rendeletére minden 10 falut köteleztek egy templom megépítésére. A XI-XII. sz.-ban így környékünkön több nemzetségbeli monostor is épült. Tatán a Szent Péter és Pál bencés apátság - István király -, Vértesszentekereszten (Vérteskeresztúr) - Csák nemzetségbeli monostor 1146 előtt, és a XIII. sz. előtt már állt a majki prépostság is, és ugyanezen időkből való a Környe és Vértessomló között az út mellett jól látható - valaha Almás vagy Atya község - temploma, melyet 10 falunak kellett építeni. Megjegyzendő, a tatárjárás előtt a Vértes és környéke sokkal népesebb volt! Szinte 1-2 km távolságra követték egymást a kis, 100-300 fős települések, kivéve az erdővel sűrűn benőtt helyeket! Ezek szerint falunkban is állhatott település, és vár is - föld- majd kővár. A vár helyéről van említés, de a régészeti terepbejárás (napjainkban) sajnos, ezt nem igazolta.

 

A TATÁROK PUSZTÍTÁSAI


A tatárok pusztításai csak az erdőktől nem védett területeken voltak számottevőek, így az ősi Keztus is megmenekülhetett tatárok pusztításaitól. A tatárjárás a települések V3 részét pusztította el. Érdemes községünk hiteles történetének érdekében a XI-XII. sz.-i adománylevelek újbóli átnézése, hisz ezek értékes adatokat tartalmaznak - tartalmazhatnak - Gesztest illetően is! A XII-XIII. sz-ból már egyre több okleveles adatot ismerünk. Tudjuk, hogy hazánknak ez a része az ország legsűrűbben lakott részéhez tartozik. Mindez azért lehetséges, mert a földművelés véglegesen tért hódított, kialakultak a feudális viszonyok, közel a királyi székhely - Fehérvár- Esztergom -, jók a forgalmi viszonyok, a fontos helyeket úttal összekötő helyek. Itt és a közelben több fontos útvonal haladt át a Vértesen!

GESZTES ELSŐ ÍRÁSOS EMLÍTÉSE


1231. és 1237-ból a Csákok végrendeletében fordul elő- eddigi ismereteink szerint -, Gesztesre Guedus vagy Guedech-ként utal, mint testvére özvegyétől, Ugrin a Forcosi volt comes-tól vett birtokra. Ez nagyon valószínű, hisz a farcosi volt That (Dad) és Vamma (Pusztavám) is. * - Fejér CD. III. 2,1 227-230. Hazai Okmánytár I. 16.

VÁRÉPÍTÉSEK, A GESZTESI VÁR ÉPÍTÉSE


A X - XI. században a fejedelmi udvarhelyeken, az ispánságokban és egyes esperességi székhelyeken épültek várak. A XII-XIII. században megszaporodtak a magánvárak. A várépítésekhez ekkor királyi engedély nem kellett. A tatárjárás idején hazánkban több mint 200 vár állt, ezt régészeti feltárások is bizonyítják. írásos anyag tulajdonképpen a királyi engedélyek megadásával a tatárjárás után keletkezett nagy számban. Az engedély nélkül épült várakat a király leromboltatta. Valószínű, hogy erre a sorsra jutott a környékünkön több földvár és vár, köztük Oroszlánkő vára is. Oroszlánkő várának lerombolásához valószínű az is hozzájárult hogy az akkori tulajdonost - Csák Márk fiát II. Csák Istvánt - III. Endre (András) királyunk „forbissius tirannus"- nak egyszerűen kártevőnek nyilvánította. Márk fiai ekkor vásárolják meg Csókakőt, és építgetik fel Gesztest!
A XIII. század végi birtokviszonyokat jól szemlélteti a térkép! A XIV. század első felének urai, II. Csák István és fiai - III. Csák Péter és II. Csák Márk - hűek a királyhoz - Károly Róberthez. A kormányzó székváros Fehérvár védelme érdekében a király mégis birtokcserével megszerzi Csókakőt és Gesztest, valamint Bátorkőt és Cseszneket. A megszerzett Gesztest a Csór nemzetségbeli Nagy Péter fiával, Tamással mint várnaggyal őriztette * = Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza című könyvének 383. oldalán Castrum Keztus - Gesztes vár - ír erről = A régészeti feltárás (1960-63) igazolta a vár XIII. sz. végi-XIV. sz. eleji eredetét.* G. Sándor Mária: A Gesztesi vár építéstörténete. Filia Acheologica, XVI. 1964. p. 163-179.* A vár a történeti idoli folyamán mindig - birtokaival, várbirtokkal - együtt képezett egységet. Volt idő, amikor több tucat település tartozott a várbirtokhoz. Ha tehát mi itt a továbbiakban várról beszélünk, mindig birtokaival együtt értjük azt. A vár - és birtokai — kezdettói királyi birtok. Az idők folyamán mégis sokszor találjuk mások „tulajdonában". Mindennek oka, hogy a király jutalomból elajándékozta, vagy pénzszűkében elzálogosítja azt.
(Csóri Tamás 1331-ben érdemeit elismerő adomány levelet kapott I. Károly királytól. Neki köszönhető 1330-ban az uralkodó megmenekülése a szerencsétlen havasalföldi hadjárat során: a saját lovát adta át ugyanis, amikor látta, hogy Károly lova fárad. 1382 előtt Nagy Lajos - akinek a Vértes a legkedveltebb vadászterülete volt - kiépíttette a várat. - Csorba Csaba, Rejtélyes váraink, Magyar Könyvklub Budapest, 2001)

A VÁR ÉS BIRTOKAINAK URAI


A vár, mint azt már említettük, mindig királyi (mindenkori király) birtok, és már Zsigmond király 1387-ben kelt oklevele is „ad castrun nostrum"-ként említi, és szinte állandó jelzője (a Vértessel együtt) „locus venationis nostre" = a mi vadásztanyánk. A királyi várbirtokhoz (Geszteshez) legnagyobb kiterjedése idején Veszprém megyéből egy - Esztergom megyéből három- Győr megyéből nyolc - Fejér megyéből 12 - Komárom megyéből 29, összesen 53 helység több vámszedő hellyel tartozott. 1440-1446-ban ide tartozott: Csák vára, Árki, Dabos, Gerencsér, Hosszú-Váma, Egyházas-Váma, Oroszlánkő, Bókod, Dad, Szacska (?), Kömlő, Környe, Szent-Mihály, Kis- és Nagy-igmánd, Or-Sáp, Sári-Sáp, Bőny, Pázmán, és Szent-Vid helységek vámja.(a fenti helységek Fejér, Veszprém, Esztergom és Komárom megyékből!). A vár rendszerint Komárom megyéhez számított, de számították 1464-ben Veszprém, 1492-ben Fejér megyéhez is.
1410-1417 a várat zálogba vette Hohenzollern Frigyes a vár jószágaival együtt. Ekkor került zálogba Vitány és Gerencsér vára is a királytól. 1438-ban a Rozgonyiak kapják zálogba - tartozékaival - Albert királytól, majd örökös zálogjogot nyernek rá, melyet Mátyás király 1458-ban megerősít.
1460-ban Rozgonyi János királyi tárnokmester és fia János, valamint testvérei, Ozsvát és Rajnáid, az örökös zálogjogot Ujlkaky Miklósra ruházzák.
1473-ban Mátyás király Gesztest (Csákvárral és a többi birtokkal együtt) enyinghi Török Ambrusnak és feleségének, Choron Katalinnak adományozta. A Török családtól rokoni kapcsolatok révén újra az Ujlakyak tulajdonába kerül.
1494-tól Újlaki Lőrinc tulajdonába kerül.
1496-ban II. Ulászló Somi Józsa temesi gróf, Alsó-Magyarország főkapitányának adta zálogba 10 000 aranyforintért. Bűnei miatt Újlakytól a király elkobozza! Ujlaky ártatlansága hamar kiderült, így 1000 arany forintért újból az ő tulajdonában lesz Gesztes.
1502-ben Ujlaky Gesztest és birtokait elcserélte Somi Józsa felvidéki birtokaiért.
1513-ban Somi Józsa fia Somi Gáspár enyinghi Török Imrének adja a várat és birtokait 8000 arany forintért.
1543-ban a török rövid időre elfoglalja, majd ismét magyar kézre kerül! A török időkről és várharcokról külön szólunk, most még végigkísérjük a birtokosait - akik néha csak névleg birtokolták az újra telepítésig.
1544—1549: Török Imre özvegye birtokában van. (Az özvegy Pemflinger Kata.) Török Imre és Pemflinger Kata birtoklása után Török István és fiuk birtokolja.
1618. (május 1.) Török István végrendeletében Pethő Margitnak, özvegyének hagyta. Pető Margit halála után lánya, Török Zsuzsanna örökli. Ő bereghi Nyáry Pál - egri kapitány - felesége lesz, így Gesztes és birtokai a Nyári családra öröklődnek. Bereghi Nyári Pál és Török Zsuzsanna gyermekei öröklik birtokaikat. Bereghi Nyári Borbála - később Haller Györgyné - a dunántúli birtokokat - közöttük Gesztest. Bereghi Nyári Krisztina a Thúróc megyei részekkel Thurzó Imre gróf felesége lesz. Krisztina Thurzó Imre halála után 1624-ben gróf Esterházy Miklós nádorhoz megy feleségül. A két Nyáry lány csereszerződéssel 1629-ben birtokot cserél. így Gesztes és tartozékai az Eszterházy család kezébe kerül, és ott is marad 1945-ig. - Az Esterházyakkal külön fejezet foglalkozik.

A VÁR KIRÁLYI VENDÉGEI VOLTAK


1388. október havában Zsigmond király és felesége Mária királyné. Mária királyné 1388. október 30-án kelt királyi levelével hívja meg a várba a két Forgách testvért Pétert és Jánost.
1435-ben Albert király vértesi vadászatán látogat el a várba.
1495-ben szeptember 14-október 4-ig II. Ulászló királyt vadászaton, madarászaton látja itt vendégül Ujlaky Lőrinc.

A VÁR EDDIG ISMERT KAPITÁNYAI (VÁRNAGYAI)


1326-1332Csóri Nagy Péter
1332-1355Csóri Nagy Péter fia Tamás
1417Silstrang
1447Lacka
1588Radics vajda
1624Balogh István
1635Kutassy Mihály

GESZTES A TÖRÖK HÓDOLTSÁG IDEJE ALATT


Gesztes török kori történetének megértéséhez ismernünk kell - ha csak nagy vonalakban is - az ország történetét. 1526-ban a török már az ország területén van, és a Mohács környékén lezajlott csatában megveri a király seregét. A szultán még nem sejti, hogy a fősereget győzte le. Ellenállás nélkül söpör végig hadaival az országon, majd pusztító, rabló csapatokat küld az országra, és rabolva kivonul innen. 1541-ben csellel elfoglalja Budát és megszállja az ország középső' területeit. Az ország három részre szakad. Középen a török, a keleti országrész a töröknek adót fizető', de viszonylag szabad független, fejlődő része Magyarországnak Erdély fejedelemsége. A nyugati országrész a Királyi Magyarország, ahol az országrész birtoklásán Szapolyai János Ferdinánd királlyal tusakodik. Ez a tusakodás a Dunántúlon több pusztítást okozott, mint a török. Mária királyné - II. Lajos özvegye - így írt erről Ferdinándnak „...Hadai gonoszabbul dúlnak-fúlnak, mint a török".
A töröktől megszállt területeken az élet ennél elviselhetőbb. Hisz a szultáni városokban szabad a vallásgyakorlás, egy összegben fizetik az adót, maguk választják bíráikat. A szpáhik birtokain keményebb az élet. Hisz az új birtokos igyekszik minél több adót behajtani - kirabolják birtokaikat a törökök, ittlétük alatt akarnak minél nagyobb vagyonra szert tenni. Megjelennek adók behajtására a területek névleges magyar urai is! Érthető hát, hogy a török területeken megindul az ott lakók szultáni városokba való áramlása. így kialakul a védekezés eszközeként a tanyarendszer.
A legnagyobb megpróbáltatásokat a végek élik! Végekhez elsősorban a Királyi Magyarország és a török hódoltság határvonala, kisebb mértékben a hódoltság és Erdély határvonalán levő területek tartoznak. A végeknek el kell szenvedniük időről időre a gazdaváltást, az átvonuló seregek pusztításait, a seregek kegyetlenkedéseit, váraik megütését, jószágaik elhajtását, javaik adóterheit, a török-magyar egyszerre hajtja be tőlük az adót, a katonaállítást, a szolgáltatásért „se pénzt se posztót" nem juttató főkapitányok szorongatásait. Községünk e sanyarú sorsú végekhez tartozott. (Mint látni fogjuk, nemegyszer cserélt gazdát, olyannyira a végeken volt!)

GESZTES SORSA A VÉGEKEN


1526-ban az országra küldött fosztogató rabló török csapatok Gesztest nem tudták feldúlni, kirabolni, a vár védelmet adott az ittlakóknak.
1529. Szolimán Bécs ellen vonul seregével, és felvonulása útvonalán pusztít, rabol! Még ekkor is megmenekül Gesztes a pusztítástól. Buda elfoglalása (1541) után, 1543-ban a szultán a Dunántúl meghódítására indul. Elfoglalta a budai székhelyét állandóan nyugtalanító, nagy erősségnek számító Esztergomot, és ezután Tata és Gesztes is a birtokába került. Milyen következményekkel járt mindez a környékre? Azt Edelényi Szabó Dénes statisztikájából tudhatjuk meg: a gesztesi járás területén a mohácsi csatavesztés előtt 67 helység volt, az 1543-as hadjárat után az 1541-ben még meglévő 15-ból egy sem maradt. így járt a tatai járás 50 lakott helysége is!
1551-ben a török Komárom megostromlására Gesztesről, Tatáról indul!
1556-ban Slam gróf keresztény seregei visszafoglalják a tatai várat. Gesztes várának török őrsége erre a hírre feladja a várat, és Esztergom várába menekül. így Gesztes várát bajvívás nélkül foglalhatta el Slam gróf seregeivel.
1558-ban Hamza bég fehérvári seregei elfoglalták Tata várát. Gesztest ekkor 36 magyar vitéz védte, a Tatáról visszavonuló bég seregei szinte gond nélkül visszafoglalhatták a várat, és kapitánynak Divan Osman agát tették meg 35 emberének élén. 1559-ben újra magyar kézen a vár, és ott marad 1566-ig. Ekkor a török ostromot nem állva ismét török kézre kerül. A várat 1569-ig 45 török musztafiz és topcsi — gyalogos és tüzér - védte. A békeszerződések értelmében Gesztes akkor a török hódoltság területéhez tartozott, de itt maradt a végeken!
1588-ban „bravúrosan" visszafoglalják a magyarok.
A visszafoglalás bravúrjáról ezt tudjuk: 1588. november 9-én Gregoróczy Vince győri, Huszár Péter pápai kapitány portyára indul 2000 emberrel. A portyázókhoz csatlakozik a komáromi Radics vajda, aki szolgált Gesztes várában, és jó helyismerettel rendelkezett. Radics tanácsára a kapitányok 200 vitézükkel tervezték a török „megütését" - a rajtaütést. Napokig kémlelték a vidéket, az utakat. Nem akadtak „nyelvre", nem találtak törököt! Ekkor határozták el, hogy „megütik" Gesztest. Radics a terepet jól ismerve, az éj leple alatt még éjfél előtt csendben a vár alá vezette a „portyázókat". Megrohanták a kapukat. Mire a törökök álmukból felriadva az ágyúkat elsüthették volna, a magyarok már az udvarokon voltak, és a belső kaput támadták. Létrákat támasztottak a falaknak, kövekkel dobálták az ablakból védekező törököket. Döngették fenyegették a kaput. A kapu recsegett-ropogott, de nem engedett. A törökök a túlerőt nagynak látva a megadásról kezdtek alkudozni. A megadás feltételei ezek voltak: a mozsarak, muníció, egyéb védelmi szerek és raktári készletek a várban maradnak. Cserében az őrség karddal, puskával szabadon elvonulhat, ahova akar. A kapitányok (Huszár Péter és Gregoróczy) szavukat adták, a várat védő 60 fős sereg a kaput megnyitva fegyverzetével Budára indult. A budai basa „hitszegőnek", a békeszerződés megbontójának titulálta a magyarokat, és visszakövetelte Gesztest. Radics rövid kapitánysága után kénytelen volt - királyi nyomásra - teljesíteni a basa kérését, és elhagyta a várat. 1598-ban ismét magyarok vonultak Gesztes megvívására. Az augusztus 3-án Gesztes ellen induló sereg híre eljutott a várba. Az őrség meg sem várta a magyar sereg ide-érkezését, idejében Fehérvárba futott, egy részük Veszprémbe távozott. Arról tudunk, hogy 1599-ben újra török kézen van a vár (Radics hadnagy a parancsnoka az itt levő azab - nőtlen - török katonáknak). 1600-ban már megint magyar kézen a vár, és 1605-ben (arról tudunk, hogy) a védők átálltak Bocskay seregeihez! A vár ekkor még védhető állapotban van! Gesztesről ezután már csak ingyen munkák kapcsán tesznek említést 1622-ben és 1646-ban.
1640 körül a Vértes területe magyar közigazgatás alá kerül. 1663-ban Kgöpli Ahmed seregei söpörnek végig a Vértesen hatalmas 100 000-es seregükkel. Megismétlődik ez 1683-ban, amikor Kara Musztafa 250000 főnyi serege pusztít végig a Vértesen - ezek nem jelentősek Gesztes történetében. A várról még azt tudjuk, hogy 1652-ben csak egy külső bástyafala volt ledőlve, és különben épségben volt!
A vár ezek után pusztulásnak indult, és különösen sokat romlott állaga, amikor a környékén építkezések kezdődtek (Majk, Tata, Gesztes).
A Gesztesi vár török megszállását szemléltetve álljon itt a vár török kézen levő ideje: 1551-1556; 1558-1559; 1568-1569; 1588-1589; 1599-1600-ban volt török kézen.

1. ábra BIRKENSTEIN metszete 1688

A kép egy rablót - a Vértesben „kódorgó" dunai hajóst - ábrázol, amint karóba húzzák. A garázdát - Slam Miklós idejében - a török időkből jól ismert büntetéssel sújtották. Háttérben a Gesztesi vár - nem hiteles - képe.

A vár képe a 4 építési periódusban (2—5. ábra)
2. ábra

3. ábra
4. ábra
5. ábra

6. ábra
Rómer Flóris felmérési vázlata az első alaprajz a romosodé Gesztesi várról 1877-ben. A 18.sz. elején az új építkezésekhez (Majk, Tata, Gesztes) sok követ elhordtak.


7. ábra
Csernó Geyza, A gesztesi vár alaprajza aránymértékkel és méretarány feltüntetésével. 1897.









8. ábra
A Gesztesi várrom alaprajza az 1930-as évek végéről
9. ábra
A Gesztesi vár feltárás utáni alaprajza. 1962. G. Sándor Mária


  
A török elvonulása után Gesztes a környezetével együtt elnéptelenedik!
Az elnéptelenedés okát az elmondottak után nem is kellene említenünk, mégis sommázzuk! A végek terheit sokszorozta a török, a magyar „gazda"- földesurak - adóterhei, melyeket mindketten beszedték! Pusztította népesséében, vagyonában a végeket a török-magyar portya, a rajtaütések, ... a legeltetők „megütése" - az állandó háborúskodás, az átvonuló hadak, a várak szűkös ellátása - „se pénz se posztó". így érthető', hogy a szorgos-dolgos nép nem győzi kielégíteni a hadakozók és uraik igényeit, és elmenekülnek a végekről a nyugalmasabb országrészekbe.
így érkezünk meg Gesztes történelmében egy újabb időszakhoz, a Rákóczi-szabadságharc időszakához. A szabadságharc alatt az elnéptelenedett terület többször „cserél gazdát", hol a kuruc, hol a labanc kerekedik fölül, gesztesi jelenlétükről nincs írásos emlékünk.
A XVIII. század elején megkezdődik az elnéptelenedett területek betelepítése, őseink ekkor kerülnek a volt Gesztesre, de ez egy új fejezete történetünknek!

 

IRODALOM


T. DOBOSI VIOLA: Ősemberek az Által-ér völgyében. Tata 1999. p. 14-60.

FÉNYES ELEK: A magyar birodalom I. kötet Komárom vármegye. Pesten, 1848. p. 179.

RORBACHER M.: Tata története. Tata, 1888. p. 103-117.

NACZ JÓZSEF: A Vértes vidékének történelmi műemlékei. Archeológiai Közlemények 1899. XXII. kötet p. 118-702.

G. SÁNDOR MÁRIA: A gesztesi vár építéstörténet. Fólia Archeológia, XVI. 1964. p. 163-179.

WEISZ JÁNOS: Adatok Várgesztes vértesi község ... történetéből. Kézirat várgesztes 1969.

HAAS JÁNOS: Komárom megye földtörténete. Komárom megye története c. műben Tatabánya 19 ..?p. 11.21.

GOMBKÖTŐ GÁBOR (főszerkesztő): Komárom megye története I. kötet...... p. 29-397.

T. DOBOSI VIOLA: Komárom megye őskori története.

VÉKONY GÁBOR: Őskori népek Komárom megyében a jégkorszak után.

BÍRÓ ENDRE: Komárom megye a római korban.

B. SZATMÁRI SAROLTA: Komárom megye a népvándorlás korában; A vaskori lelőhelyek Komárom megyében.

HORVÁTH ISTVÁN: Komárom megye története a honfoglalástól 1526-ig.

BÍRÓ ENDRE, HORVÁTH ISTVÁN: Komárom megye a török korban és a Rákóczi-szabadságharc nagy eseményei.

GÁBORINÉ CSÁNK VERA: Az ősemberek Magyarországon. Budapest 1980.

VÉRTES LÁSZLÓ: Az őskor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Budapest, 1979.

VÉRTES LÁSZLÓ: Kavics ösvény. Gondolat, Budapest 1969.

VÖRÖS GÉZA: A vértesi bányászkodás mérföldkövei. Oroszlány 1998. p. 14-26.

V. VADÁSZ ÉVA, VÉKONY G.: Tata története a jégkorszak végétől a római...Tata története I. p. 49-97.

HORVÁTH L-H KELEMEN M.-TORMA I.: Komárom megye régészeti topográfiája. Budapest 1979.

Magyarország régészeti topográfiája: Budapest 1979.

HUNYADI L: Kelták a Kárpát-medencében. 1969. 181.

MUCSY ANDRÁS: Pannónia a késő császárkorban. Apolló könyvtár, Bp. 1974.

BÓNA ISTVÁN: A középkor hajnala. Heriditas, Budapest 1974.

VÉKONY GÁBOR: Az avarok a Kárpát-medencében. Szolnok megyei múzeumok év könyve 1981. 71-81

B. SZATMÁRI SAROLTA: Tata és környéke a népvándorlás és honfoglalás korában. Tata története. (Városmonográfia) Tata, 1982.


VÁRGESZTES A RÓMAI KORBAN

Kisné Cseh Julianna régész, Kuny Domokos Múzeum, Tata

Várgesztes és környékének egyik legkorábban megismert római kori emlékei közé tartozik az a két oltárkő, melyet a Székesfehérvári Múzeumban és a környei plébánián őriznek.
A „véletlennek" vagy egyéb földmunkával járó tevékenységnek köszönhető régészeti emlékek előkerülése mellett 2002-ben került sor az első római kori lelőhely szakmai feltárására.
A településtől északra fekvő szántóföldön a Kuny Domokos Múzeum folytatott leletmentést (Kisné Cseh Julianna ásatása) a telek tulajdonosának, Édes Zoltánné (Richter Lujza) tatai lakos bejelentése miatt. Elmondása alapján „kincskeresők" - engedély nélkül - régészeti fémtárgyakat géppel felderíteni szándékozók, földjét feldúlták. Helyszíni szemlénk során megállapítottuk, hogy a „fémkeresők" egy késő római települést bolygattak meg. A bolygatás oly mérvű volt (majd méteres gödrök), melyek az azonnali leletmentést tették szükségessé.
A leletmentést a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatta - támogatásukat ezúton is köszönjük -, 2002 szeptemberében kezdtük meg, de az időjárási viszonyok és a nagy mennyiségű leletanyag és régészeti objektum miatt csak novemberben tudtuk befejezni. A leletmentés eredménye a következőkben foglalható össze:
A fémkeresők által megbolygatott objektum egy késő római kori edényégető kemence volt, melynek felső részét a rostélyig elpusztították Az ovális alakú, kisméretű, ÉNy-DK irányítású kemence oldalfala agyagba rakott peremes tégla és kő volt. A peremes téglák a magas hőfoktól „üvegesre" kiégtek (minden bizonnyal ez jelezhetett be a fémkeresőknek), a tüzelőtér tapasztása szürkésre égett mintegy 2-3 cm vastagságú agyagtapasztás volt, szájnyílását szintén peremes téglákból építették. Bontása során a mellette levő omladékos rétegből nagy mennyiségű szürke házikerámia, sárgás-zöldesbarnás mázas kerámiatöredékek - köztük dörzstál töredéke is -, és nagy mennyiségű téglatöredék is előkerült. A leletanyag alapján az objektum a IV. századra datálható.
A kemence mellett nagyobb kőomladék volt megfigyelhető. Az omladékot dokumentálás után felszedtük, s alatta két további régészeti objektum bontakozott ki. A szelvény Ny-i oldalán egy szabályos, E-D irányítású majd 2 m mély, téglalap alakú, földbe mélyített építmény alapja hosszanti oldalain oszlopnyomokkal, ÉK-i sarkában többször megújított, négyszögletes alakú, kőből rakott kemence omladékával. Bontása során a korábbiaknak megfelelő leletanyag került elő, ami arra enged következtetni, hogy használatának felhagyása után az edényégető kemence szemetes gödreként funkcionált.
A szelvény DNy-i sarkában újabb omladék bontását végeztük el, aminek sajnos csak kis része került bele szelvényünkbe, rábontására pedig akkor nem volt lehetőségünk. Itt is nagy mennyiségű peremes tégla töredéke, mázas és házikerámiák töredékei kerültek elő, minden bizonnyal egy újabb kemence maradványa.
A szelvény ÉK-i sarkában 36 cm mélyen, azaz egy igen sekély gödörben egy szürke, besimítással díszített korsó kétharmad része került elő.
Összefoglalva: Várgesztes külterületén, Vértessomló irányában egy késő római több rétegű település részlete került napvilágra. A III. században már lakott terület a késő római korban is üzemelő fazekastelep maradványait őrzi, amely minden bizonnyal áruinak egy jelentős részét a közeli környei belső erőd és a hozzá tartozó települési egységek lakosainak készítette. A szállítás nem ütközhetett nagyobb nehézségekbe, hiszen a környéken vezetett a Brigetióból (Szőnyből) Környén keresztül Florianába (Csákvárra) vezető út.
A település teljes feltárása nyújthatna pontosabb és bővebb adatokat Várgesztes és környékének római kori történetéhez.

Az edényégető kemence és a mellette fekvő omladék bontás közben

A kibontott edényégető kemence




A kibontott edényégető kemence és szájnyílása

Az edényégető kemence melletti omladék




A kibontott omladék részleteA sekély gödörbe rejtett késő római korsó töredéke

A földbe mélyített épület bontás közben


A földbe mélített építmény kő- és agyagkemence omladékával
A kibontott építmény részleteA háttérben az újabb szemetesgödörként használt kemenceomladék

A szemetesgödörként használt korábbi objektumok